Az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekmény is volt Dániában, amikben svéd kiskorúak vettek részt.
Ezzel tennék klímabarátabbá a turizmust.
A dán miniszterelnököt Koppenhága főterén ütötte meg egy férfi, aki a hatóságok szerint valószínűleg alkohol és kábítószer hatása alatt állt.
A férfi utána beült egy kávézóba.
Sikerült is megmenteni majdnem mindent. Sokszor a tűz- és füstjelző érzékelőket letakarják téves riasztások elkerülése érdekében, nem tudni, hogy most is ez történt-e. Újabb és újabb tűzfészkek napokkal később is előkerültek, fellobbanások is voltak. 400 évig tudta távoltartani a tüzet a Børsentől a sárkányok varázsereje
Szinte napra pontosan öt éve gyulladt ki a párizsi Notre-Dame, egyelőre mindkét tűz oka ismeretlen.
Az egyik legrégebbi épület volt a városban.
Az orosz-izraeli potyautas ellen vádat emeltek.
Bűnbandák költöztek Koppenhága Christiana negyedébe, akik dominanciaharcot vívnak.
Még időben eloltották, nem szenvedett életveszélyes sérüléseket.
És sűrítenek egy csomó népszerű járatot is.
Dan Jörgensen szerint máig nem küldték el a szegényebb országoknak a 2009-ben megígért támogatásokat.
Nem sikerült állami támogatás szerezni a hatalmas hulladékégető kibocsátást megkötő technológiához. De a városvezetés nem adja fel, bíznak benne, hogy pár évvel később összejöhet a cél.
Véletlenszerűen választotta ki áldozatait.
Hamarosan kihallgatják a gyanúsítottat.