korán

Egy nappal azelőtt, hogy ítéletet hozott volna a svéd bíróság, agyonlőtték a Korán-égető Salwan Momikát

A 38 éves iraki menekült éppen Tiktok-élőzött, amikor megtámadták. Ulf Kristersson miniszterelnök szerint a gyilkosság „egy idegen hatalomhoz” köthető.

Herczeg Márk
bűnügy

Több száz pakisztáni elkapott egy turistát, meztelenül vonszolta végig az utcán, aztán felgyújtotta

Kínhalált halt a férfi, aki állítólag istenkáromlást követett el. Az őrjöngő tömeg a rendőrőrsöt is megrohamozta.

Urfi Péter
külföld

Betiltották a Korán-égetést Dániában

A parlament 94 igen és 77 nem szavazattal fogadta el a törvényt.

Fődi Kitti
külföld

Emelik a terrorfenyegetettségi szintet Svédországban

„Nem minden jó, ami legális” – mondta a miniszterelnök a Korán-égetésekről.

Bódog Bálint
külföld

A Korán-égetések miatt Dánia is szigorítja a határellenőrzést

Svédország kedden szintén fokozta a biztonsági és határellenőrzéseket a fenyegetések miatt.

Benics Márk
külföld

Dánia betiltaná a Korán és más vallási szövegek elégetésével járó tüntetéseket

Diplomáciai és biztonsági aggályok miatt.

Benics Márk
külföld

Koránt égettek Dániában a török és az egyiptomi nagykövetség előtt

Ezek voltak azok az országok, amelyek élesen reagáltak a korábbi égetésekre.

Bódog Bálint
külföld

Tüntetők rohamozták meg a svéd nagykövetséget Irakban

A Korán stockholmi elégetése ellen tiltakoztak.

Fődi Kitti
külföld

Kuvait kereskedelmi embargót vezet be olyan országok termékeivel szemben, ahol mostanában nyilvánosan Koránt égettek

A kuvaiti parlament arra is utasította az ország kereskedelmi minisztériumát, hogy azon államok termékeinek a behozatalát is tiltsa meg, ahol „megsértik az iszlám elveit és tanait”.

Herczeg Márk
vallás

Öt embert őrizetbe vettek Svédországban terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt

A januári stockholmi Korán-égetést szerették volna megbosszulni.

Rényi Pál Dániel
Terrorizmus

Három évet kapott a szlovák nő, aki meggyalázta a Koránt

Széttépte és levizelte. Szerinte nem követett el bűncselekményt.

Szurovecz Illés
külföld

Orosz kötődésű propagandista állhat a svédországi Korán-égetés mögött, ami megrengette a NATO-t

Egy szélsőjobboldali politikus elégette a muszlimok szent könyvét Stockholmban, és ez zátonyra futtatta az ország NATO-csatlakozását. Túl szép, hogy véletlen legyen?

Kaufmann Balázs
külföld

Törökország bekérette a holland nagykövetet egy hágai Korán-égetés miatt

A török külügy közleményében határozottan elítélték az „aljas támadást”.

Mészáros Juli
külföld

Ne számítsanak a törökök támogatására a NATO-csatlakozásban a svédek – üzente Erdogan

Egy szombati stockholmi tüntetés okoz feszültséget épp Törökország és Svédország között.

Kaufmann Balázs
külföld

Hárman sérültek meg gellert kapott rendőrségi lövedékek miatt Svédországban

Húsvét-hétvégén több svéd városban is voltak ellentüntetések a szélsőjobboldali tüntetések miatt.

Mészáros Juli
külföld