Rossz korhatári kategóriába sorolták be az epizódot.
Nagyon szigorúan húznák meg a koffeintartalomra vonatkozó határt, de taurint sem tartalmazhatnának az italok.
A jelenlegi korhatár 13.
De vizsgáltak egy meleg párt bemutató Telex-cikket és a Szükségállapot című 1998-as filmet is.
A KDNP frakcióvezetője szerint szörnyű látni, ahogy a fiatalok reggelente energiaitallal a kezükben várják a villamost.
A törvény több mint 100 éven át változatlan volt.
A korhatár eddig 13 év volt.
Mert „az átalakuló médiafogyasztási szokások következtében a közönség egyre nagyobb arányban választja a streamingszolgáltatásokat, azok társadalmi, médiapiaci jelentősége így folyamatosan erősödik”.
A szövetségnek 48 500 eurót kell fizetnie a 49 éves Manuel Gräfének.
Korábban negyven évesnél idősebbek nem jelentkezhettek szerződéses katonának, de most pótolni kell az ukrajnai háborúban elszenvedett veszteségeket.
Kiadta a Médiatanács a Fidesz homofób törvényéhez igazított, a filmek korhatáros besorolásáról szóló ajánlásait.
Franciaország és Belgium is olt már 65 év felett.
Megállapították, hogy mégis hatásos.
A németek is óvatosak voltak a korhatárral.
A parlament igazságügyi bizottságának javaslatát heves kritika fogadta.