Miután levették a lábáról a gipszet, még egy ideig gyógytornára kell járnia.
A gyerek hősiesen a rabló elé állt, de az könnyedén a falhoz vágta.
Egy autóval ütközött, az állapota állítólag súlyos.
Natalja úgy úszta meg, hogy halottnak tettette magát, míg kiértek a mentők.
Működik valami normálisan ebben az országban?
A Tasz kutatásából kiderül, melyik intézményben lehet együtt a szülő a beteg gyerekkel, hol kell ezért fizetni, és hol milyenek látogatásra vonatkozó szabályok vannak.
Teli van a város elhagyatott épületekkel. Ezekbe másznak be az urbexesek, akik korábban az ország elé tárták a Vegyiművek katasztrofális állapotát. Extrém kalandtúra a Városligeti fasorban.
A család és az ápolók is feljelentést tettek.
Magyar betegségügy, 2015.
Az ápolási igazgató azt mondta az ápolónak, vagy leveszi a tüntetésre felvett fekete ruhát, és fehér ruhában dolgozik az általa kezdeményezett fekete ruhás demonstráció napján, vagy aláírja felmondólevelét.
A teljes kórházi adósság így 83 milliárd forint. Az egészségügyben teljes fizetési stop van, szakértők szerint hónapok óta egyetlen beszállítói számlát sem egyenlítenek ki az intézmények.
Több ápolóval együtt fekete ruhában akart tiltakozni az egészségügy rossz helyzete miatt, de nem engedték neki. Most munkát keres.
A főpolgármester szerint mindenképp Budán kell fejleszteni, és az OPNI épülete a legalkalmasabb a célra.