Rozsdás vaságy, a zuhanyzó mocskos, penészes, az ajtaja meg valamikor eltűnt.
Vádat emelt az ügyészség a hatvani páciensek ellen, akik borzalmasan összevertek egy ügyeletes orvost a szerintük hosszúra nyúló várakozási idő miatt.
Reiter József szerint a Budai Irgalmasrendi Kórház előtt elütött „néni feje ugyan vérzett, de az orvosok szerint nem volt számottevő, magánál volt és a légzésfunkciója is rendben volt”, és a protokoll szerint ilyenkor mentőt kell hívniuk.
A férj az autópályán, a dugóból kért telefonon segítséget, mert a feleségénél beindult a szülés.
Jött a hideg, valamit tenni kellett. Ennyit sikerült.
Eddig is tudták értékelni a szép épületeket.
Egy hévízi szállodában rúgott be úgy, hogy elküldték CT-re, de ott több infúziós állványt is feldöntött, majd térden rúgta az egyik ápolónőt.
Zsombort azért hagyták a kórházban a szülei, mert kiderült, hogy beteg.
A hathónapos kisfiút rotavírus-fertőzés miatt vitték be, de kiderült, hogy nagyobb a baj. A szülei csak egy papírt hagytak a kórházban, hogy lemondanak róla.
A halálozási adatokon is meglátszik, hogy mennyi pénz tűnt el az egészségügyből. Három év múlva már egymillió ember közelében nem lesz háziorvos. Az Abcúg riportja.
Tavasz óta dolgoznak rajta, és a fűtési szezonra kész lesznek, ígérik. A fűtési szezon viszont hivatalosan szeptember 15-én már elkezdődött :(.
És 174 esetben a fertőzés volt a halál oka. Ezt állatja az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése.
Orbán Viktor megnyugtatta a vietnami vezetőket, hogy már nem a Nyugat fújja a passzátszelet.
Van olyan budapesti intézmény, ahol 2-3 hetet is várni kell egy műtétre.