Minden osztályon látogatási tilalmat rendeltek el.
Jöhet a következő Nélküled-balhé.
Az ombudsman azt mondta, még nem érkezett olyan beadvány, ami konkrétan az ágykiürítéseket sérelmezné.
Hiába jelentették be a nyitást, májusban egy kicsit még csökkent is a kórházi ágyak kihasználtsága.
10 ezer ágy van benne.
De így is kicsi az esélye, hogy a járvány idején felszedett hátrányt két hónap alatt ledolgozza a magyar egészségügy - állítja a Kamara.
Úgy tűnik, nem volt olyan hatása a betegek túlélési esélyeire, hogy az már áprilisban jelentkezzen az összesített statisztikában. Viszont jóval kevesebben haltak meg kórházban, mint máskor.
A számok alapján.
Előbb alapos indoklással fel kell küldeni a kérelmeket az Operatív Törzsnek.
Orvosok, ápolók és segítők portréi a budapesti kórházakból.
Újraindítják a kórház ellátást.
Érdemben 135 ágyat kellett kiüríteniük, 58 embert haza, vagy másik intézménybe küldtek.
A támadásoknak közük lehet ahhoz, hogy a hatóságok a múlt héten csaptak le az Iszlám Állam helyi sejtjére.
A Népszava információi szerint péntektől már csak két kórházba szállítják a koronavírusos fertőzötteket.
97 ember esett ki a munkából, egy valakit kórházban ápolnak. A bezárt kórház újranyitna, amint lesz elég egészséges dolgozó.