kórház

Legalább 50 ember meghalt egy iraki kórháztűzben

A Covid-osztályon csaptak fel a lángok.

Fődi Kitti
külföld

Téves adatot közöltek a kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttekről

A reggeli jelentés szerint másfélszeresére nőtt a súlyos állapotban lévő covidosok száma. Pár órával később közölték, hogy az egyik kórház hibázott, és korrigálták a számot.

Haszán Zoltán
járvány

Mégis kórházban tartják a koronavírusos luxemburgi miniszterelnököt

Pedig vasárnap még csak 24 órás kivizsgálásról volt szó.

Kiss Imola
járvány

Elővigyázatosságból kórházba vonult Luxemburg koronavírusos miniszterelnöke

Egy ország, ahol nem csak súlyos állapotban vesznek fel koronavírusos betegeket a covid-osztályra.

Kiss Imola
járvány

Egy éve nehezen nyel, a járvány miatt nem ment orvoshoz, most kiderült, hogy rákos

Sok ilyen esettel találkoznak az orvosok. A járvány visszaszorulásával hónapok óta ellátatlan betegek jelentek meg a rendelőkben. Az egészségügyi dolgozók fáradtak, de szabadságra is alig tudnak menni.

Szurovecz Illés
Egészségügy

A nagyobb kórházakban sokkal nagyobb a covidosok túlélési esélye, mint a kisebbekben

Információmorzsát kaptunk a kormánytól. A részletes adatokat hónapok óta hiába kérjük.

Szurovecz Illés
járvány

Egy tervezet szerint a kisvárosi kórházakban csak nappal lehetne szülni

2472 aktív ágyat szüntetnének meg, a városi kórházaknál főleg a járóbeteg-ellátás, az egynapos sebészetet és a krónikus ellátás maradna.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Navalnijt visszavitték a börtönbe

Április 21-én szállították polgári kórházba.

Fődi Kitti
külföld

Bulgária VIP kórházában illegális szervkereskedelem miatt váltották le a vezetést

14 alkalommal vették ki Ukrajnából és Moldovából származó fiatalok veséjét, amiket aztán Ománból, Izraelből és más országokból érkező páciensekbe ültettek át.

Mészáros Juli
bűnügy

Már fizetnie kell a tesztért annak, aki védettségi igazolvány nélkül menne műtétre

Ugyanez érvényes a szülőkre, akik a gyerekükkel fekszenek be a kórházba.

Szurovecz Illés
járvány

Hétfőtől feloldják a látogatási tilalmat a kórházakban

Csak védettségi igazolvánnyal.

Fődi Kitti
járvány

Sürgősen ki kellene találni, hogyan indítsuk újra az egészségügyet

Tömegek várnak műtétekre, és a szakrendelőkben sincs elég orvos. Közben azért még mindig vannak covidosok is. Hogyan fognak mindenkit ellátni? És ki fogja meggyőzni a betegeket, hogy ne féljenek újra kontrollra menni?

Szurovecz Illés
Egészségügy

69 éves betege késelte meg a miskolci ápolónőt

A nővér éppen ellátta, de amint elfordult, a nő döfött.

Szily László
bűnügy

Egy rákos nőt hatszor vitt kórházba a mentő, de mindig hazaküldték azzal, hogy a covidosok miatt nincs hely

A család szomorú történetéről az elhunyt nő szintén krónikus beteg férje beszélt az RTL Híradónak.

Herczeg Márk
Egészségügy

Maradhat a helyén a Szabolcs utcai hajléktalankórház, amíg nincs más megoldás

A 24 úgy tudja, munkacsoport dolgozik azon, hogy a főváros csereingatlant adjon az államnak, és a választásokig biztos nem kell költöznie a pár éve felújított kórháznak.

Herczeg Márk
Budapest