Helmeczy László, a nő ügyvédje úgy tudja, gyomorpanaszokkal vitték be a csengeri asszonyt, aki Kósa Lajossal üzletelt.
Az arizonai nők elmondása szerint sokáig nem is tudták, hogy milyen sokan vannak, egy közös Facebook-csoport miatt döbbentek rá a helyzetükre.
Nincs elég légkondi.
A tenerifei kórház sürgősségi osztályát evakuálni kellett, miután az 51 éves asszony elővette az öngyújtóját.
Magyarország erős és büszke európai ország.
Három budapesti kórházban mért az ATV, a tanulság: nem nyáron kell betegnek lenni.
A repülőtéren a mentők megvizsgálták az utasokat, és 33 utast további vizsgálatra kórházba vittek.
A szülők most pert indítanak.
A rendőrség szerint másik hat koraszülöttet megpróbált megölni.
Ezért festették le azonnal.
Az Amszterdamban tanuló Fábián Sára létrehozott egy alapítványt, ami ma már 80 önkéntessel látogatja a kórházban fekvő gyerekeket. Nem akarják megváltani a világot, csak annyi a céljuk, hogy senki ne feküdjön magányosan a fehér ágyakban, és ne maradjon le a tananyaggal.
Több mint két hónapja volt benn.
A műtét jól sikerült, de sok pihenésre lesz szüksége.
Szijjártó Péter szerint erre abban az esetben fog sor kerülni, „amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek”.
Azt írták, egy újabb, halállal végződő eset után kínálták fel a lemondást a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető orvosnak. Zacher cáfol.