kórház

Lars von Trier befejezi a Birodalmat

Bejelentették, hogy a dán rendező leforgatja az 1990-es évek kultikus sorozatának harmadik, utolsó évadát.

Herczeg Márk
FILM

Nyílt levélben vár magyarázatot a mosonmagyaróvári polgármester, miért omlott össze az ellátás a helyi kórházban

A közösségi médiából tudta meg, hogy részben felfüggesztették az ellátást.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Rekordot döntött a napi koronavírusos halálesetek száma Romániában

A beazonosított új fertőzések száma viszont majdnem két hete folyamatosan csökken.

Szász Zsófi
koronavírus

Intenzív osztályon van Aradszki András, a KDNP politikusa

A párt frakcióvezető-helyettese november 20-án került kórházba a koronavírus miatt.

Horváth Bence
POLITIKA

Egy hangfelvétel szerint az egészségügy a teljesítőképessége határán van

Egy elhunyt beteg rokona készített hangfelvételt, amin egy vidéki orvos arról beszél, nincs elég ember, sorra betegednek meg a kórházi dolgozók is.

Mészáros Juli
Egészségügy

Közel kétezer koronagyanús beteget hagynak ki a kórházi statisztikákból, de attól még őket is el kell látni

Orbán Viktor elszólásából derült ki, hogy ők is léteznek. Ellátásukhoz sok orvosra és ápolóra van szükség, ami hatással van az ellátás minőségére. Ezért félrevezető, hogy nem kerülnek be a statisztikába.

Szurovecz Illés
járvány

Közel ezer fertőzött van intenzíven, több, mint Csehországban, Belgiumban vagy Ausztriában

A kormány ezt nem közli magától, pedig alapvető adat lenne. De külön kérdésre már elárulták a múlt csütörtöki és a mai számot.

Szurovecz Illés
járvány

Böjte Csaba kijött a kórházból

Két hete lett pozitív a koronavírustesztje.

Herczeg Márk
vallás

Horrorbalesete óta először jelentkezett be a kórházból Romain Grosjean Forma 1-es pilóta

Csuklótól ujjbegyig bekötözött kezekkel, de egyben van.

Neuberger Eszter
sport

Kásler: A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást

Higgadtságra és mértéktartásra intette a véleményformálókat.

Szász Zsófi
Egészségügy

Megmagyarázta a kormány: Orbán azért beszélt kétezerrel több kórházi betegről, mert a gyanús eseteket is hozzáadta

Fordulatok az adatokban.

Szurovecz Illés
járvány

Orbán Viktor kétezerrel több kórházi betegről beszélt a rádióban, mint amiről eddig tudtunk

Nem lát biztató jeleket a kórházakban, hamarosan elérhetjük a tízezres betegszámot. A legutóbbi adatok szerint 7500 koronás van kórházban. Soros György és a bevándorlás is szóba került.

Szurovecz Illés
járvány

Egy hét alatt 38-an haltak meg Balassagyarmaton, 26-an koronások voltak

A polgármester részletes beszámolót tett közzé a helyi járványhelyzetről.

Szurovecz Illés
járvány

Javuló halálozási adatokat borított fel a mai rekord

Újabb kórházak bevonása és a műtétek halasztása is lassíthatta a héten az áldozatok számának a növekedését. Adminisztrációs nehézségek is lehetnek, de orvosok szerint nekik gyorsan kell küldeni az adatokat az elhunytakról. Azokat viszont kórházakra lebontva már nem adja ki az operatív törzs.

Haszán Zoltán, Szurovecz Illés
járvány

Meghalt az intenzíves nagypapa, aki 14 éven át minden kedden és csütörtökön ott volt a beteg és koraszülött gyerekeknek

David Deutchmanért rajongtak az atlantai kórházban. Sosem fordult elő, hogy egy baba sírni kezdett volna a karjaiban.

Szurovecz Illés
külföld