Ráadásul olyasmiket mondott tollba a Magyar Közlönyben, amiket az Európai Bizottság már rég megcáfolt.
A projekt előkészítésére és megvalósítására pedig létrehoznak egy külön állami zrt-t.
A foci fontos.
Az alapellátásban dolgozó fogorvosok viszont úgy tűnik, kimaradnak a béremelésből.
Az állami szervek, állami tulajdonú cégek és önkormányzatok parkolóiban is lehetővé kell tenni az éjszakai parkolást
Az Operatív Törzs utasítása alapján lehet felhasználni a pénzt.
Mert "az űrkutatás a magyar gazdasági fejlődés szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró ágazat."
Megjelent az erről szóló kormányhatározat.
És 17 milliárd forintos támogatási kerettel létrehoznának egy balatoni témaparkot is.
Nem ment meg több bedőlt devizahitelest a kormány, hatályon kívül helyezték a 2011-es kormányhatározatot.
A testület javaslatokat tesz, véleményez, és tanácsokat ad a kormánynak meg a szociálpolitikáért és a nyugdíjpolitikáért felelős miniszternek.
Újra bővítették a listát, mostantól ide is vissza lehet küldeni a menedékkérőket.
Hát van itt pénz: Lezsák Sándor legkedvesebb népfőiskolájára idén még 400 millió, jövőre 3877 millió mehet el.
Nem sajnálják a pénzt, elvégre egyszer van 450. évfordulója Szigetvár ostromának.
Mivel az útvonalak üzemeltetése piaci úton nem gazdaságos – olvasható a Magyar Közlönyben.