A laktózmentesekre, mirelit árura, filézett és darált húsra is vonatkozik a szabály.
Ha valaki tartalékosnak megy, akár 64 többletpontja is lehet egyetemi felvételin, derül ki a 312 oldalas Magyar Közlönyből, amiben m betűt M betűre cserélő jogszabályt is elrejtettek.
Már a héten a kormány elé kerülhet az a javaslat, mely után új munkavállalási engedélyeket nem adnának ki, az itt lévők engedélyét sem hosszabbítanák meg a két év lejárta után. A tiltás csak az uniós tagállamokra és Grúziára nem vonatkozna. A kamara szerint kompromisszum kell, különben nem lesz itt gazdasági növekedés. A magyar ipar sok szereplőjét sokkolta a hír, óriási lobbizás indult meg.
Érdemben nem változtatnak a feltételeken, de több apró könnyítés bekerült a szabályozásba.
Február 9-én lép életbe a változás.
A kormány már korábban is jelezte a tulajdonosoknak, hogy a dolgozók kifizetése legyen az első az összeomlott Dunaferr-utódoknál.
Nem foglalkoztathat külföldit az a cég, amelyik korábban alaptalan indokokkal tagadta meg a magyarok alkalmazását.
Ezt a főpolgármester és a IX. kerületi polgármester kérésére tették.
Az ország egész területére összehangolt védekezést rendelt el.
Nagy mozgásteret adott a kormányzat az iskoláknak a mobiltelefonok begyűjtésével kapcsolatban. Olvasóink az első napok káoszáról meséltek.
Megjelent a rendelet.
A kormányrendelet csak azoknak a menekülteknek biztosítana szállást, akik harcterületről érkeztek.
Megjelent a rendelet arról, hogy le kell adni a mobilt is.
Októbertől ellenzéki vezetésű lesz a város, a kormány nem hagy náluk sok pénzt: egy tollvonással különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű területét. A leendő polgármester szerint az alapvető működéshez szükséges pénzt veszik el.
Kivéve az MVM-nél, a Postánál, a MÁV-nál, a Volánnál, a Nemzeti Vízműveknél, az MNB-nél és az Országgyűlési Hivatalnál.