Sobotka miniszterelnök eredetileg már ma, csütörtökön benyújthatta volna a lemondását, de inkább csak időpontot kért május végére, hogy majd akkor.
Sobotka miniszterelnök eredetileg már ma, csütörtökön benyújthatta volna a lemondását, de inkább csak időpontot kért május végére, hogy majd akkor.
A parlament a szocialisták tartózkodásával tudta megválasztani Mariano Rajoyt, a jobboldali Néppárt elnökét.
Pénteken le is válhatják a 2013 óta irányító Tony Abbottot.
Két miniszterét dobta ki a kormányból, mert állítása szerint folyamatosan keresztbe tettek neki.
Ha pedig felbomlik, akkor előrehozott választások lesznek. Netanjahu miniszterelnök és Lapid pénzügyminiszter vesztek össze.
Pedig nyolc éve pont a két ellenfél szokatlan együttműködése kellett hatalomra jutásához. A talán már csak volt iraki kormányfő bukott emberként is nagy galibát okozhat, pedig nélküle is van elég baja Iraknak.
A nap folyamán felbomlott a kormánykoalíció, később a miniszterelnök jelentette be a távozását.