Polt Péter legfőbb ügyész közölte, az ügyben most hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
Állítólag Rogán Antalon keresztül tudta elintézni.
A KEHI túlárazott szerződéseket talált, bár a hivatal azt állítja, hogy csak tanácsadást végeztek. Magyar szerint viszont ez nem igaz, politikai megrendelésre végeztek vizsgálatot.
Előkerült a jelentés arról a vizsgálatról, ami azután indult, hogy Varga Juditék házassága megromlott.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivat külön jelentést közölt az ügyről.
„Atyaúristen, milyen képességű emberekre vannak bízva cégek a NER-ben?” - írta az ATV Öt című műsorának állandó szereplője.
Mégsem látták olyan tökéletesen július közepén a jövőt.
Még egy állás.
Újabb állami szerv került a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá, az, amelyik a közpénzek felhasználását és a kormánydöntések végrehajtását ellenőrzi.
2,5 milliárd forintot gyűjtött eddig az adók egy százalékából egy alapítványbirodalom. A támogatások jó részét viszont mégsem daganatos vagy megmentésre váró gyerekekre, rászoruló állatokra költik.
Legalább annyira meglepő eredmény várható, mint amikor maga Vida Ildikó vezette a Vida Ildikó esetleges korrupciójával összefüggő vizsgálatot a NAV-nál.
A kerületvezető erdészek inkább a saját cégeiknek számlázták ki a nagyobb munkákat.
Most igyekeznek elsikálni a dolgot a Közbeszerzési Hatóságnál. Az is kiderült, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem fogja megvizsgálni Matolcsyék költéseit.