A tilalom 253 millió hektár óceánt érint.
A katari energiaügyi miniszter azt mondja, ha a bevételeinek öt százaléka elveszik azzal, hogy az EU-ba szállít, akkor többet nem fog szállítani. Állítása szerint nem blöfföl.
Bár maga a befújás nem károsította a sziklákat, szakértők szerint a letakarítás kockázatos.
Elutasították a vállalat ellen hozott 2021-es környezetvédelmi ítéletet, ami alapján nekik és beszállítóiknak jelentősen csökkentenie kellett volna a károsanyag-kibocsátást.
Az eset néhány órával az ítélet kihirdetése után történt.
Fontosnak tartják a környezettudatos magatartást.
Bella Nilssont az ország eddigi legnagyobb környezetvédelmi bűncselekményével vádolják.
A tiltakozás miatt az önkormányzat megvizsgált más opciókat, de a viacolort találták a legmegfelelőbbnek.
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
Ezzel tennék klímabarátabbá a turizmust.
Az is fontos, milyen növények vannak a kertben, mikor locsolunk, és hogy milyen a talaj vízmegtartó képessége.
A miniszter állítása szerint a kikötő hamarosan elkészül a tónál.
Környezetvédők akcióztak.
Karl Nehammer az Európai Bírósághoz fordul, miután az osztrák környezetvédelmi miniszter az akaratával szemben, „jogellenesen” hozzájárult az EU zöld megállapodásának egyik kulcsfontosságú elemének hatálybalépéséhez.
Az európai igények 13 százalékát fedezhetné 2030-ra.