Visszatérő diákoknál mutatták ki.
Ehhez még több mint félmillió új beoltott kellene.
Mindössze 29 ezer ember kapta meg az első oltását szerdán. Minden járványadat javul.
Már Európában is vizsgálják ezt a lehetőséget.
Egy április 20-án vett mintából azonosították.
Az államfő alapítványt hozott létre a megsegítésükre.
A védelem hatásossága és a biztonságosság mellett azt is igazolni kell, hogy a vakcina erőteljesen csökkenti a kórokozó átadásának veszélyét.
Az egészségügyi miniszter szerint a vérrögképződésben meghalt 47 éves nő kisebb szerepet játszott a döntésben.
A 36. hét előtt.
Az elmúlt fél évben csak videón szólt a hívekhez.
Oroszországban múlt csütörtökön engedélyezték.
Harmadik napja 1000 alatt van az új fertőzöttek száma, és negyedik napja 100 alatt az új áldozatoké.
India után a legnagyobb számban Nagy-Britanniában mutatták ki.
Az oltási tervvel gyorsan haladó országok kezdenek elérni az oltásra fogékony felnőttek végéig. Vagy a gyerekeket kell beoltani minél gyorsabban, vagy okosan meggyőzni a hezitáló felnőtteket, hogy oltassák be magukat.
A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el, aki oltás előtt elfelejtette felhígítani a hatóanyagot.