Joe Biden közben oltási programot hirdetett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint ezzel veszélyeztetik a védekezést.
Így védené meg magát az ország az esetleg még nem azonosított új koronavírus-változatok behurcolásának kockázatától.
Ha működik a módszer, több szálloda csatlakozhat.
Februrár közepéig visszafogják a gyártást, hogy közben tudjanak fejleszteni. A norvégokhoz emiatt 18 százalékkal kevesebb dózis érkezett.
Itt a járványügyi hírlevelünk.
A második szakaszban a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a vakcinát. Ebbe a csoportba tartozik Klaus Iohannis román elnök is, akit az elsők között oltottak be.
Ma jelentették be a kínai sajtóban, hogy legalább hat hónapig biztosan véd a Sinopharm vakcinája, de az elsőként beoltott tesztalany 8 hónap után is védett. De azt nem tudják, hogy idősek esetében is hatásos-e.
A britek több dél-amerikai országgal szemben is beutazási tilalmat rendeltek el.
Szerinte a dolog egyszerű: ha lesz sok kínai vakcina, és az emberek hajlandóak azzal oltatni, akkor nyár előtt fel lehet oldani a korlátozásokat. A "brüsszeli" vakcinákkal erre csak ősszel van esély.
November 10-e óta nem fogadhatnak turistákat a szálláshelyek.
Csütörtök estig 105 728 embert oltottak be.
Fél évvel az így is halasztott tokiói nyári olimpia előtt aggasztóan rossz a japán járványhelyzet.
A nitrogén-dioxid koncentrációja ugyan valóban csökkent, a pont a tüdőszöveteket károsító ózoné viszont éppenséggel nőtt, állapították meg a kutatók.
Libanonban elszabadult a járvány, miután decemberben kinyitották a bárokat és éttermeket.