A negyedik Pfizer-szállítmány mellett megjön az első adag Moderna-vakcina is.
Úgy vélik, olyan republikánus kollégáiktól kapták el, akik nem voltak hajlandóak felvenni a maszkot.
A temetőben lévő állapotokról Hadházy Ákos tett közzé egy videót, ezután indult vizsgálat.
Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök közös uniós oltási igazolás bevezetését javasolta az Európai Bizottságnak.
A többség fáradékonysággal, alvási nehézségekkel küzd.
Azt is tesztelni fogják, hogy egy harmadik dózis növeli-e a védettség idejét.
Tárgyalna velük arról, mennyi állami támogatást kaphatnának ezért.
Hopej tartományban már több száz fertőzöttet találtak.
Újabb koronavírus-mutációt fedeztek fel, ezúttal Japánban. Magyarországon viszont egyelőre nem fedezték fel, hogy kell-e regisztrálni ahhoz, hogy valakit beoltsanak. Járványhíradó.
De még azt is, hogy az illetőnek milyen betegségei vannak, vagy hogy orthonfekvő beteg-e.
Kedden két újabb vakcinaszállítmány érkezik az országba.
Bravúrosan logikátlan indoklással utasították el, hogy nyomozni kezdjenek.
Több mint két hónapja volt ennél kevesebb a napi jelentésben szereplő áldozatok száma.
Azt egyelőre nem tudják, hogy alacsonyabb vagy magasabb a fertőzőképessége az Angliában megjelent vírusvariánsnál.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint egyre nagyobb az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók közt.