És nő a fertőzött gyerekek száma is.
165 ezer beoltására elegendő oltóanyag érkezett eddig, 20 ezret még nem használtak fel. Heti összefoglaló a napi járványadatokról.
A szerdán érkezett vakcinacsomag felét sem oltották el eddig.
A Heim Pál Gyermekkórházban 40, a Semmelweis Egyetemen 21 gyereket kezeltek a fertőzés után hetekkel jelentkező betegséggel.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint nincs ok az aggodalomra.
Sri Lanka kormánya így inkább az AstraZeneca mellett döntött.
A vakcina függetlenobjektív.
A meglévő vakcinából azok kaphatnak, akik már megkapták az első adagot.
Közérdekű adatigényléssel kereste meg a tárcákat, mindenhonnan ugyanaz a válasz érkezett.
Mindössze 4201 embert oltottak be pénteken.
Hozzá sem nyúltak a decemberben érkezett 6 ezer adaghoz.
Az érintett vakcinák majdnem felét már beadták az egészségügyi dolgozóknak, mire kiderült a dolog.
Legalább százan koronavírusosak és több százan kerültek karanténba a kiküldetés során.
Két amerikai cég és orosz kutatók is dolgoznak azon, hogy koronavírus elleni oltást fejlesszenek az állatok számára, amik kiemelkedően könnyen elkapják a fertőzést, és az embernek is tovább tudják adni.
80 millió vakcinát ígértek március végére, jó ha 31 millió elkészül.