koronavírus

Szijjártó nem tudott mit mondani arra, hogy a lengyelek nem fogadják el az EU által nem jóváhagyott vakcinákat

De egy török vakcina tesztjében részt vesz Magyarország is.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Utólag látszik igazán, hogy milyen sokan haltak meg tavaly év végén Magyarországon

A többlethalálozás jóval magasabb volt novemberben és decemberben a koronavírus hivatalos áldozatainak a számánál.

Haszán Zoltán
járvány

A kínai kormány tagadja, hogy amerikai diplomaták végbeléből vettek volna mintát a koronavírusteszthez

De használják az eljárást, mert szerintük ez pontosabb, mint az orr- vagy szájüregből vett minta.

Sarkadi Zsolt
külföld

Csütörtöktől vizsgálja a magyar hatóság az orosz gyárat, ahonnan már megjött egy kamion vakcina

Eddig nem ez volt a sorrend. Gulyás Gergely elárulta, mikor, mennyi kínai vakcinát várunk. A szerződésekhez viszont nem jutottunk közelebb.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás: Legalább március 15-ig maradnak a korlátozások

A kormányinfón elhangzott, hogy ezen a héten és a jövő héten több embert olthatunk be, mint eddig összesen.

Herczeg Márk
POLITIKA

A járvány miatt jóval kevesebb gyerek született Magyarországon

Kilenc hónappal a koronavírus megjelenése és az első lezárások után jelentősen csökkent a születések száma Magyarországon.

Haszán Zoltán
járvány

Új, ellenállóbb koronavírusmutáció bukkant fel New Yorkban

A B.1.526 névre keresztelt mutáns tüskefehérjének kétféle mutációja lehet, az egyik ellenállóbba teheti a vakcinákkal szemben, a másik hatására szorosabban kapcsolódhat az emberi sejtekhez. Mindkettő rossz hír.

Király András
járvány

Milliószámra árulnak AstraZeneca vakcinát európai kormányoknak a feketepiacon

Német, cseh és olasz politikusok is elismerték, hogy megkeresték őket. Az EU-s ár négyszereséért kínálják, de sokkal többet, mint amennyit a cég eddig leszállított.

Magyari Péter
járvány

Koronavírus: Kimagasló fertőzöttség és halálozás, de legalább már beoltottak félmillió embert

Több mint négyezer új fertőzött, 120 halott.

Szurovecz Illés
járvány

Mit tudunk a kínai vakcináról, amivel napokon belül százezreket oltanak be?

Vannak ellentmondások, kérdőjelek, de nincs virológus, aki ne javasolná a beadását.

Szurovecz Illés
járvány

Gwyneth Paltrow-ra egy hivatalos szerv pirított rá, hogy fejezze be a hülyeségek terjesztését a koronavírussal kapcsolatban

Böjtöt és infraszaunát ajánlott a koronavírus maradványtünetei ellen.

Mészáros Juli
járvány

Izraelben engedélyezték az oltási adatok átadását

Az új törvény lehetővé teszi, hogy az egészségügyi minisztérium bizonyos hivatalos szerveknek odaadja azoknak a személyes adatait, akik eddig elutasították a Covid-19 elleni oltásokat.

Herczeg Márk
járvány

Karantén vár azokra Lengyelországban, akiket nem az EU által engedélyezett vakcinákkal oltottak be

Szputnyik V, Sinopharm.

Botos Tamás
külföld

168 beteget kellett felhívnia a háziorvosnak, mire talált 55-öt, aki elfogadta a kínai vakcinát

És még közülük is sokan meggondolták magukat.

Botos Tamás
járvány

"Nem akarnék meghalni még"

Megrázó film a dunaszerdahelyi kórház Covid-osztályáról.

Botos Tamás
járvány