A tanulmányt készítő kutató szerint lehetséges, hogy a nők a férfiakkal szemben „más immunválasszal rendelkeznek”.
Ha az Orbán-kormány tovább folytatja az elmúlt félév gyakorlatát, és a járvány spontán terjedésével engedi immunizálódni a magyar polgárok milliót, annak 30 000-40 000 áldozata lesz. Ez egy nemzeti konzultáció nélkül folyó társadalmi méretű emberkísérlet. Lantos Gabriella írása.
Nyitni csak ésszel, fokozatosan szabad, nem dőlhetünk hátra.
Kevés a teszt, kevés az információ, bocsánatot pedig nem itthon kérnek a hibáért. Járványügyi összefoglaló.
A szomszédos országokban viszont pont, hogy szigorítanak a korlátozásokon.
Hogy állunk az oltással? 1,7 millió embert oltottunk be, április közepére érhetünk el oda, amikor már lazítana kicsit a kormány.
A valaszonline.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben lakosságarányosan Magyarország második a világon a halálozások számában, elvileg 30. az egymillió főre jutó fertőzöttek számában. Ez sehogy sem stimmel.
Nem pedig a kormánypárti propagandát terjesztő, összevissza beszélő politikusokban bízunk.
Bár még nem kötötték meg a szerződést.
Szíriából kapnak még pár napra elég oxigént.
"Hibáztam" - mondta tervéről, hogy a húsvéti ünnepek alatt öt főben korlátozta volna a családi összejövetelek méretét.
Az egyelőre még csak kevés mintában fellelt új variáns egyszerre fertőzőbb és ellenállóbb.
Csehország már világelső a lakosságarányos halálozásban, de Magyarország is a top 10-ben van. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ezért a brit variánson túl a tesze-tosza járványkezelés is felelős.
Veszélyeztetné a közfeladataik ellátását.
Jó hír viszont, hogy március 13-a óta nem oltottak be ennyi embert.