Sosem haltak meg ennyien, óriási teher a kórházakon? Oké, de a kevés teszt miatt kevés az új fertőzött! Meg is van a cím.
Egyetlen nap alatt 597-tel nőtt a kórházban lévők száma.
Az volt a terv, hogy kinyitnak az éttermek.
Tavaly március óta 288,6 milliárd forintot költöttek sporttal összefüggő kiadásokra.
Eddig csak a forgalomirányításban dolgozókat oltották be.
A vírustagadót 1, a Mi Hazánk vezetőjét 1,5 millió forintra büntették.
A szécsényi nő állapota hirtelen súlyosbodott.
Az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépeken is már Covid-betegek küzdenek az életükért. a vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére – írja az orvosi kamara.
Még nem is tetőzött a harmadik hullám, a miniszterelnök már az újraindítást tervezi.
"Most minden korábbinál nagyobb szükség van azokra az elkötelezett és tenni akaró segítőkre, akik orvosaink, ápolóink munkáját támogatják."
Jelenleg 30-40 betegre jut három-négy ápoló.
Így aztán már jobbak is a mutatók.
Csak előbb adja meg a banki adatait.
A CanSino és a CoviShield a Nemzeti Népegészségügyi Központ jóváhagyására vár.
A világelső halálozási adatokra tavalyi számokkal válaszolt.