Lisziewicz Juliana azt sem érti, hogy miért nem engedi a kormány a harmadik védőoltást, a tiltásnak se immunológiai, se tudományos alapja nincs.
A miniszter szerint ez 600 milliárd forintos nyereséget jelent. A koronavírus-járványban elhunytak számáról nem beszélt.
A rendőrség vizsgálja az esetet, már minden érintettel beszéltek.
Szerencsésebb lett volna még a nyári szünet előtt beoltani a korosztályt.
Gulyás Gergely a múlt csütörtökön jelentette be, hogy 5,5 millió beoltottnál eltörlik, de annyira kevesen oltatják be magukat, hogy ezt tán csak a jövő hét elejére érjük el.
A főpolgármester szerint rendkívül súlyos a járványhelyzet az orosz fővárosban.
Összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötöttek a két legnagyobb postás-szakszervezettel. Egy-egy plusz szabadnapot is kapnak azok idén meg jövőre, akik beoltatják magukat.
Még nem tudni, melyik fajtából.
Portugáliában karantén vár az oltatlan britekre, Hongkongba már be sem utazhatnak.
De egyelőre nincs.
Minden a terv szerint.
A járványadatok továbbra is jól alakulnak, a teszteken belül nagyon kevés a pozitív.
Magyarországon és szinte a teljes nyugati világban. A klímakutató szerint egy igazi közösség az emberéleteket választaná.
A bevált módszerük: határzár, tesztelés, kontaktkutatás. De kevés embert oltottak be eddig.
Xavier Bettel két nappal ezelőtt még Brüsszelben vett részt az EU-csúcson.