Keddtől adják a vakcina harmadik adagját.
A delta variáns terjedése miatt.
Carrie Johnson egy hónapja jelentette be, hogy második gyerekét várja - és hogy megkapta a második oltását is.
Nagy az érdeklődés.
Már átutazni is csak védettségi igazolással lehet, és visszatérnek a maszkok.
Azt gyanítják, hogy a lezárások idején otthonról dolgozó szülőknek nem maradt energiájuk eleget foglalkozni velük.
Ez az egész világkereskedelmet megrengetheti.
A járvány kezdete óta nem haltak meg ennyien, mint az elmúlt 24 órában.
A részletes oltottsági adatokat továbbra sem adják ki, de Szél Bernadett megkapta az igazolványok statisztikáit. Budapesten majdnem 80 százaléknak postázták.
Van megye, ahol az új esetek 80 százalékát már a mutáns változat okozza.
461 fertőzöttet találtak a héten, június közepén volt ilyen utoljára.
Április végén állt le a jelentkezés, miután Orbán bejelentette, hogy elérhető a Pfizer vakcinája.
Eddig húszezer határon túli kapott vakcinát.
De egyelőre senki másnak nem.
A harmadik oltást többen kapták meg az elmúlt két napban, mint az elsőt. Pedig az utóbbi is nagyon fontos lenne.