A korlátozásokon egyelőre nem lehet lazítani.
Tömegnyomorról, sorbanállásról, szervezetlenségről és fertőzésveszélyről számoltak be az elit budapesti kórházban beoltott olvasóink.
Hamarosan az ország egész területén elterjed.
Az új Szputnyik-szállítmánynál az sem teljesen tiszta, hogyan számolják az adagokat.
A kis, demokratikus Új-Zélandtól a nagy, diktatórikus Kínáig jó válaszokat adtak azokra a kérdésekre, amiket a járványban feltenni sem voltak képesek az európai politikusok és társadalmak. Mit szeretnénk? Milyen árat vagyunk hajlandóak fizetni érte? Vagy csak homokba dugott fejjel megnyerjük a globális halálozási versenyt?
368 ezren kaphatnak a héten Sinopharmot, Pfizert vagy AstraZenecát.
A járvány tavaly márciusi kitörése óta ezek a legmagasabb kórházi számok, és az utóbbi napokban folyamatosan emelkednek.
Tovább romlanak a járványadatok.
Legkorábban akkor oldhatják fel az összes járványügyi korlátozást.
Több amerikai halt meg a vírus miatt, mint a két világháborúban és Vietnamban együttvéve.
Így próbálják elérni a nehezen hozzáférhető vidéki térségeket.
Óriási ütemben nő a fertőzöttek száma, márciustól lehet menni gyógyulni a fürdőkbe. Járványösszefoglaló.
A nemzetközi szövetség húzta be a vészféket.
89.4 százalékos hatékonysággal, ami más tudósok szerint azért túlzás.
Ebből is látszik, hogyan futott fel az újabb hullám.