Mindenki megkaphatja az év végi jegyét.
Nem a magyar hatóság, hanem a kínai gyártó jelentette be, hogy engedélyezték az oltóanyagukat Magyarországon. Utólag lett fontos egy kormányrendelet múlt heti módosítása.
Az emelkedő magyar halálozási görbe meghaladta a csehországit.
189-en meghaltak, közel minden harmadik teszt pozitív. Több mint 1300-an vannak lélegeztetőn.
De biztosan nem oldják fel a korlátozásokat húsvétra.
Elővigyázatosságra intenek bizonyos betegségeknél, amiknél korábban egyenesen ellenjavallt volt a Szputnyik. Ezzel igazodnak az eredeti, orosz előíráshoz.
A győri Orvosi Kamara három-négyórás képzést szervez, nem kell egészségügyi végzettség.
Úgy tudjuk, ehhez külön regisztrációs kérdőívet is biztosítottak nekik. Az operatív törzs szerint a hír valótlan.
A becsült többlethalandóság nagyjából másfélszerese annak, ahányan a hivatalos statisztika szerint elhunytak közvetlenül a koronavírushoz kapcsolódóan 2020-ban.
A heti magyarországi halálozási adatok világviszonylatban is kiemelkedően magasak.
Az NNK járványügyi főosztályának vezetője elmondta, a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.
Március 24-én délben Európa több városában csendben emlékeznek az elhunytakra. Kicsit megáll a közösségi közlekedés is.
Budapesten még nem találtak ennyi fertőzöttet egy nap alatt. Közben a vasárnapi jelentés szerint az oltottak száma 43 ezerrel nőtt.
Ez már a sokadik tüntetés volt az utóbbi hetekben.
Segíteni igen, de kiváltani ők sem tudják a szakápolók munkáját.