A miniszterelnököt is foglalkoztatja, hogy mi lesz, ha több vakcina lesz, mint ahány beoltott. Vizsgálják, hogy lehet-e oltani a 16 és 18 év közöttieket.
Pilótáknak, orvosoknak, újságíróknak és második világháborús veteránoknak is karanténba kellett menniük.
Persze akkor meg már minek.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint mindenképp gyorsítani kell az oltási programokon.
A Facebookon szerveződő eseményre több ezren mentek el a járványügyi korlátozások ellenére.
5 percenként regisztrálnak Magyarországon új koronavírusos halottat.
Az egészségügyi miniszter szerint van elég kapacitás az április 4-én választást tartó ország kórházaiban.
Járványösszefoglaló.
A dél-amerikai országban a lakosság több mint egyharmada már kapott legalább egy oltást. Ennek ellenére naponta dőlnek meg a fertőzési adatok, és kénytelenek voltak ismét szigorú járványintézkedéseket hozni.
Az igazgató szerint az ügyben politikai alapon kelt botrányt a „militáns” szakszervezet.
A képviselő azt gyanítja, hogy a zsúfolt oltóközpontok potenciális gócpontok.
48 ezer brit fertőzött adatai alapján állítják orvosok, hogy sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani az elvileg felgyógyult emberek állapotának figyelésére.
Bizonyos feltételekkel a negatív tesztet és az oltási igazolást is elfogadják.
Ha megtenné, hétről hétre követhetnénk, mennyi vakcinának kell érkeznie az országba. A kormány szerint Brüsszel miatt kell titkolniuk, de ez nem igaz.
Ismét 1500 felett a gépi lélegeztetésre szorulók száma.