korrupció

Unger Anna nyilvánosságra fogja hozni a pályázati anyagát

Szerinte semmi meglepő nem lesz benne. Arra számít, hogy olyan ügyek is ki fognak derülni az elmúlt 16 évből, amikről még nem is tudunk.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Unger Anna: „Nevén kell nevezni a szereplőket, azokat is, akik csinálták, és azokat is, akik hagyták”

Videónk Unger Anna meghallgatásáról, akit a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének jelölt a bizottság.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A kormány pontosítja a szabályokat, amik alapján azonosítani lehet a magántőke- és kockázatitőke-alapok valódi tulajdonosait

Görög Márta szerint a javaslat szigorítaná az átláthatósági szabályokat, erősítené az ajánlattevők tulajdonosi hátterének megismerhetőségét, és bővítené a közzétételi kötelezettségeket.

Herczeg Márk
gazdaság

Kanadai-magyar menedzser, politológus, egykori punk vagy jogi igazgató – közülük kerülhet ki az NVVH elnöke

A parlament igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága Ligeti Miklós, Unger Anna, Jancsics Dávid és Sárvári Nicholas meghallgatása után választja ki a végső elnökjelöltet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A volt ukrán védelmi miniszter szerint Zelenszkijnek tisztáznia kell, tudott-e a környezetét érintő korrupciós ügyekről

Arra ugyanakkor nincs bizonyítéka, hogy maga Zelenszkij is korrupt lenne. Az ukrán elnöki hivatal erre azzal reagált, hogy Fedorov sem kívülálló: 2019 óta valamennyi kormánynak a tagja volt.

Német Szilvi
külföld

200 emberrel állhat fel a NER-es lopásgyanúkat üldöző hivatal

Magyar Péter szavai szerint a vagyonvisszaszerzési hivatallal indulhat az igazi tisztítótűz, a vezetőket jövő héten választják ki. Az előszűrést végző bizottság tiszás elnöke azt mondta, Magyar Pétert nyilván érdekli, kiket jelölnek, de nem ő fog választani.

Windisch Judit
POLITIKA

Az Integritás Hatóság vezetője szerint vigyázni kell, nehogy a sok új uniós forrás elköltése korrupciós kockázat legyen

„Amikor arra kényszerülsz, hogy nagy összegeket költs el, mindig lesznek olyanok, akik ezekkel a lehetőségekkel vissza akarnak élni.”

Urfi Péter
POLITIKA

Úgy röhögte ki az ügyészség a legbénább magyar gépjárműoktatót, hogy képregényben örökítették meg a teljesítményét

Pénzt kapott azért, hogy más helyett tegye le a gyakorlati vizsgát. El is ment egy hamisított ideiglenes személyivel. Kétszer is.

Szily László
bűnügy

Nyomoz az OLAF a mosonmagyaróvári egyetemről ellopott pénz miatt

Hadházy: „Egy NER-es cégnek 287 milliót adtak egy kamu app kifejlesztésére (...) de jóval több pénz is eltűnhetett persze.”

Szily László
bűnügy

Hegedűs Zsolt: Az egészségügyben nincs helye korrupciónak, mutyinak vagy az állami vagyonnal való visszaélésnek

Reagált arra, hogy hűtlen kezelés miatt indult nyomozás az OMSZ mentőautó-beszerzéseivel kapcsolatban.

Mészáros Juli
Egészségügy

Infantino UEFA-pénzből fizette ki a szeretőjét a friss leleplezés szerint

A FIFA-elnök lemondását követelik.

Kolozsi Ádám
sport

Deutsch Péter sem marad a Magyar Atlétikai Szövetségnél

Gyulai Miklós elnök lemondása után Deutsch lett a MASZ ideiglenes vezetője, amit állítása szerint azért vállalt, mert a versenyek nem állhatnak meg.

Bódog Bálint
sport

Bús Balázst is meggyanúsította az ügyészség az óbudai korrupciós ügyben

A volt fideszes polgármester az ügyészség szerint 150 millió forintot kapott a parkfenntartási biznisz vesztegetési pénzeiből.

Benics Márk
bűnügy

A korrupció az, amiből Kuna Tibort kihagyják

Szijjártó régi barátja Andalúziában bekkelte ki a NER keményebb időszakát, miután milliárdosra kereste magát közpénzen. Ma már zsarnokságként emlékezik a rendszerre és visszatérne a magyar médiapiacra.

Rényi Pál Dániel
publicisztika

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoz a belga rendőrség, miután megtámadták a Katargate ügyön dolgozó felügyelőt

Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a munkája miatt támadtak rá a férfira.

Fődi Kitti
külföld