korrupció

Így nem állampolgárokkal beszél egy politikus, hanem alattvalókkal

Alig van olyan ország a világon, aminek nyilvánossága szó nélkül hagyná azt, amit Szijjártó Péter művel. A miniszter mai nyilatkozatával viszont éppen azt mutatta be: Magyarországon a lebukott politikusnak már nem is kell úgy tennie, mintha válaszolna.

plankog
vélemény

A FIFA etikai bizottsága megszüntette az Infantino ellen indult eljárást

Arra jutottak, hogy a FIFA elnöke nem sértette meg a szervezet etikai szabályait, így az ügyet lezárták.

Herczeg Márk
fifa

Egy működő polgári demokráciában Szijjártó Péter már lemondott volna

A korrupciógyanús jachtozás egy dolog, de a külügyminiszter szándékosan megvezette a közvéleményt. Szijjártónak nem kell izgulnia: a rendszer a hozzá hasonló lojális katonákra épül.

Rényi Pál Dániel
vélemény

1.8 milliárd forint nyereséggel zárta 2019-et a miniszterelnök édesapjának cége, a Dolomit Kft., a pénzt osztalékként ki is vették a vállalkozásból

A kormányfő rokonai, barátai és azok üzletfelei évek óta nagyon jól szerepelnek az üzleti életben.

erdelyip
POLITIKA

Rendkívüli bejelentés Mezőtúron: hivatali visszaélés történt

Dr. Enyedi Mihály jegyző rendkívüli bejelentéssel fordult a város lakosaihoz.

Botos Tamás
bűnügy

A Fidesz jó hírnevének megsértése miatt kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból

Dél-békési fideszeseknek lett elege a költségvetési csalással megvádolt politikus ügyeiből.

Horváth Bence
bűnügy

Macron dühös helyiek előtt beszélt Bejrút romos utcáin arról, hogy a francia segítség nem kerül korrupt kezekbe

„Látom az indulatot az arcukon, a szomorúságot. Ezért vagyok itt” – mondta a francia elnök, miközben a tömeg azt skandálta, hogy „Forradalmat!” és, hogy „a nép a rendszer bukását akarja”.

Herczeg Márk
külföld

A NAV az őrizetbe vett szegedi képviselő családi házát és a cégét is zár alá vette

Az Átlátszónak egy forrás azt mondta, Joób Márton politikusoktól próbált segítséget kérni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tízezrek vonultak a szófiai utcákra, hogy lemondásra bírják a bolgár kormányt

Három hete zajlanak a tüntetések. A miniszterelnök szerint az nem demokrácia, hogy elállják az utakat.

Szurovecz Illés
külföld

Elítélték a volt maláj miniszterelnököt a sokmilliárd dolláros korrupciós perben

Luxustáskákra, ékszerekre futotta a sikkaszott pénzből, de messze még az eljárás vége.

Szurovecz Illés
külföld

Összefüggést találtak a korrupció és a politikusok elhízása között

Egy algoritmust vetettek be egy friss tanulmányban, posztszovjet államok minisztereit, pontosabban a testtömegindexüket vetették össze hazájuk korrupciós indexével.

Boros Juli
TUDOMÁNY

Tüntetéshullám, zavargások Bulgáriában: ellenoligarchák is lázítanak Boriszov korrupt oligarchiája ellen

Egy csónakos akció egy luxusvilla előtt olyan jól bemutatta, mennyire korrupt a bolgár politikai elit, hogy hét éve nem látott tüntetések kezdődtek Bulgáriában a kormányfő és a főügyész ellen. Az elnök, aki ellen eljárás indult, a kormány lemondását követeli.

Herczeg Márk
külföld

11 embert letartóztattak a Mozaik utcai műszaki vizsgás vesztegetési ügyben

Kormányhivatalnokok kenőpénzt fogadhattak el autókereskedőktől autók soron kívüli, vagy a szabálytalanságokat elnéző levizsgáztatásáért.

Neuberger Eszter
bűnügy

Húsz embert gyanúsítanak korrupcióval a Mozaik utcai műszaki állomás ügyében

Kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők fogadtak el kenőpénzt autókereskedőktől soron kívüli vizsgáztatásért, a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok elnézéséért.

Király András
bűnügy

Immár Platini ellen is nyomoznak Sepp Blatter korrupciós ügyében

Az AP értesülései szerint egy 2011-es kétmillió dolláros számla miatt.

Király András
bűnügy