58 ezer autóról van szó és mintegy 300 millió forintról.
Pénzmosásban és kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.
Az uniós támogatások csökkenteni akarták az egyenlőtlenségeket, javítani a versenyképességet és terjeszteni a jó kormányzás gyakorlatát. Az idei Társadalmi Riport egyik tanulmánya szerint ebből Magyarországon egyet sem sikerült elérni, sőt, ha lehet még romlottak is az ezekkel kapcsolatos mutatók.
Ez is egy új hivatal, amit az uniós támogatások érdekében hoztak létre.
Az Európai Parlament volt alelnöke az illetékes brüsszeli bíróság zárt ajtók mögött tartott meghallgatásán beszélt.
És ez várhatóan így is marad a 2023 őszén esedékes tisztújításig.
Arra kérte az apját, hogy rejtsen el sok-sok készpénzt.
A néppárti Maria Szpiraki állítja, semmi köze a Katargate néven elhíresült korrupciós botrányhoz.
A frissen megalakult hatóság elnöke, Bíró Ferenc az ATV vendége volt.
Ódort 2018 decemberében bilincsben vitték el a járási hivatal parkolójából.
Nem a politikusokon múlik a tisztaság, állítja a miniszter.
19 lakóhelyet és számtalan parlamenti irodát kutattak át.
Több letartóztatott politikus, köztük az Európai Parlament alelnöke, valamint néhány zsák pénz az eddigi eredménye a feltehetően katari lobbitevékenységnek/korrumpálásnak. Az EU kritikusai pedig dörzsölik a kezüket.
„Jó reggelt az Európai Parlamentnek!” – reagált a miniszterelnök kommunikációs stábja Eva Kaili EP-alelnök botrányára.
Új választásokat és a korrupció miatt őrizetbe vett Castillo szabadon engedését követelték.