A fideszes képviselőt többek között vesztegetés elfogadásával vádolják.
A ménesgazda jobban figyelne a Fidesz humánpolitikájára.
2,5 millió forintot kért tőle azért, hogy hozzáférjen a pénzhez.
Orbán ezzel a tervvel akarja meggyőzni az EU-t. Az antikorrupciós szervezet viszont úgy látja, hogy a dokumentum csak látszatintézkedéseket tartalmaz és nem beszél a korrupció valódi okairól.
Cătălin Cherecheș 2,7 millió lejjel nem tudott elszámolni.
Az izraeli kormányfő személyesen is megjelent a bíróságon, ahol a nyitóbeszédekkel és az első tanúk meghallgatásával indul az eljárás.
A cég szerint egy fillért sem kerestek az üzleten.
Egy drága mobilért simított el egy ügyet egy vállalkozónak.
A Filmteam 2016-ban szerzett részesedést egy pozsonyi cégben, amelyen keresztül csúszópénzeket fizethettek ki az Állattenyésztő-ügy gyanúsítottjai.
A Momentum kormányváltás esetén a magyar történelem legnagyobb számonkérését ígéri. Közben viszont látjuk, hogy a fővárosi korrupciós bizottságuk már most hamvába holt.
Így indulhat a 2022-es elnökválasztáson.
Korrupcióüldözés a szomszédban.
A volt francia elnöknek várhatóan egy napot sem kell majd börtönben ülnie, de a politikai visszatérésének ezzel lőttek.
A korrupcióval vádolt képviselő szalonnával készült a rendkívüli jogrend meghosszabbítására.
Három éve ölték meg az újságírót és a menyasszonyát.