koszovó

Az izraeli válogatott ellen terveztek merényletet az Iszlám Állam koszovói terroristái

Összesen tizenkilenc embert tartóztattak le a tíz napja indult nyomozás során.

Botos Tamás
külföld

Koszovóban és a Balkánon tervezett támadásokat az Iszlám Állam

Csak a múlt héten hét, kiterjedt terrorista kapcsolatokkal rendelkező gyanúsítottat vettek őrizetbe a helyi hatóságok.

Rényi Pál Dániel
külföld

Koszovói fiatalok érkeznek a kifejezetten a magyar tehetségek nevelése miatt közpénzből kitömött felcsúti Puskás Akadémiára

Korosztályonként két-két diákot fogad majd Orbán Viktor házi akadémiája.

Horváth Bence
POLITIKA

Gazdasági bevándorlók tízezreit szabadítaná az országra Szijjártó Péter?

Vízummentességet adna a muszlim, 2015 elején tömegével Európába induló koszovóiaknak.

Király András
POLITIKA

Rendőrökkel csaptak össze a koszovói albánok, akik nem akarták, hogy szerb zarándokok lépjenek be a falujukba

Nagyboldogasszony ünnepére érkeztek a szerbek egy lerombolt templomhoz, de csak rendőri biztosítás mellett tudtak átkelni az albánok lakta falvakon.

Sarkadi Zsolt
külföld

Zavaros doppingügybe keveredett Koszovó történetének első olimpiai bajnoka

Majlinda Kelmendit franciaországi edzőtáborozása közben akarta ellenőrizni valaki, aki nem tudta igazolni, hogy a WADA megbízottja.

Király András
sport

A koszovói török nagykövet le akart tartóztatni egy újságírót egy facebookos kommentje miatt

A koszovói újságírók szövetsége most a nagykövet távozását követeli.

Horváth Bence
külföld

Koszovó mostantól az UEFA 55. tagállama

Indulhatnak a következő vb-selejtezőn is.

Magyari Péter
futball

Robbanás és lövöldözés Koszovóban

erdelyip
külföld

Németországban kért menedéket a koszovói miniszterelnök testvére

Isa Mustafa fivére egy súlyos betegség miatt szeretett volna Európában letelepedni.

Rényi Pál Dániel
külföld

Letöltendő börtönt kapott egy koszovói határsértő

A férfi harmadszor lépett be illegálisan az országba, gyorsított eljárásban ítélték egy évre.

Király András
politika

A holland kormány külön törvényszékkel vizsgálja ki a Koszovói Felszabadítási Hadsereg háborús bűneit

Ha a pereket nem külön folytatnák le, senki nem merne tanúskodni a különítmények ellen.

Czinkóczi Sándor
külföld

Balhé van Koszovóban

A tüntetők szerint nem szabadna megállapodni Szerbiával.

kasnyikm
külföld

Másfél évet kapott két koszovói, mert drótvágóval jöttek át a határzáron

Mindkét vádlottat két évre kiutasították Magyarországról.

Czinkóczi Sándor
migráció

Németország balkáni bevándorlókat toloncol haza, hogy legyen hely a szíriaiaknak

A balkáni migránsok egy bambergi táborban várnak a hazaküldésre. Azt mondják, Koszovóban vagy Albániában a biztos pusztulás vár rájuk.

Sarkadi Zsolt
migráció