koszovó

Nacionalista tiltakozók nyomására állították le a belgrádi művészeti fesztivált

A szerb politika uszít a Koszovó és Szerbia közötti kulturális együttműködés ellen.

Bódog Bálint
külföld

Az Európa-bajnokságra készülő magyar futballválogatott Koszovót is legyőzte

Gyámoltalan első félidő után sima 2-0 lett a vége.

Gazda Albert
sport

Szerbia még csak vár az EU-tagságra, de Vučić már megkezdte az Orbán Viktort idéző nyugatostorozást

Kifejtette, hogy szerinte a nyugati államok azt szeretnék, ha a szerbek elismernék Koszovó függetlenségét, és felállítanának egy baloldali bábkormányt.

Bódog Bálint
külföld

Két koszovói szerbet ítéltek el azért a KFOR-erők elleni tavalyi támadásért, amiben magyar katonák is súlyosan megsebesültek

Csak huliganizmussal vádolták meg őket, börtönbe egyikük se megy.

Haász János
külföld

Orbán szerint a magyar és a szerb nép készen áll harcolni, ha arra volna szükség

Mármint nem egymás ellen, hanem a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott interjúban elhangzottak alapján az Európai Unióval, aminek nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának rá.

Herczeg Márk
POLITIKA

Koszovó nem fizeti tovább az északi szerbek villanyszámláit

A szerb többségű településeken élők húsz éve nem fizettek az áramért.

Kaufmann Balázs
külföld

Szerbia engedett az amerikai nyomásnak, visszahívja csapatait a koszovói határról

Pristina szerint a múlt vasárnapi incidensben résztvevők célja egy szerb katonai beavatkozás kiprovokálása volt.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Katonáinak a koszovói határról visszavonására szólította fel Szerbiát az Egyesült Államok

Harckocsik és tüzérség jelent meg a szerb-koszovói határon, Washington szerint ez „nagyon destabilizáló fejlemény”.

Haász János
külföld

Újabb katonákat küld Koszovóba a NATO

A héten szerb fegyveresek lövöldöztek a Észak-Koszovóban, egy rendőr és három támadó meg is halt.

Bódog Bálint
külföld

Harminc fegyverest vett körbe a koszovói rendőrség egy kolostorban a halálos áldozattal járó lövöldözés után

A koszovói miniszterelnök azzal vádolja Szerbiát, hogy támogatta a vasárnap hajnalban elkövetett támadást.

Bódog Bálint
külföld

Lövöldözés volt Koszovóban, egy rendőr meghalt, egy másik pedig megsérült

A május végi zavargások - amiben több tucat magyar katona is megsérült - óta ez az első súlyosabb eset.

Benics Márk
külföld

A román ultrák miatt 50 percig állt a Románia-Koszovó focimeccs

Az Eb-selejtezőt azután szakították félbe, hogy a román ultrák hangos kántálással adtak hangot geopolitikai nézeteiknek, miszerint Koszovónak nem kellene függetlennek lennie.

Csurgó Dénes
foci

Koszovó Bayraktar drónokat vesz a törököktől

A miniszterelnök nem mondta, pontosan mire fogják használni a drónokat, miközben Észak-Koszovóban zavargások vannak az etnikai feszültségek miatt.

Bódog Bálint
külföld

Vigyázz, Albin, jön a víz - fröcskölés, majd tömegverekedés a koszovói parlamentben

Bár Mergim Albin helyett Besniket találta el, ennyi is elég volt, hogy bunyóba torkolljon az ülés.

Haász János
külföld

Amputálni kellett az egyik Koszovóban megsérült magyar katona végtagját

Összesen 27 katona sérült meg a május végi összecsapásokban.

Botos Tamás
POLITIKA