koszovó

A Fradi albán légiósa kivégezte a koszovói bajnokot

3-1-re győzött a Fradi idegenben, és továbbjutott a BL-selejtező első köréből. Mindhárom Fradi-gólt Uzuni szerezte, de ez volt az a meccs, amin csak albánok rúgtak gólt.

Uj Péter
futball

Horvátország támogatja egy önálló koszovói hadsereg létrehozását

Belgrád szerint viszont kizárólag nemzetközi békefenntartó haderő tartózkodhat az egykori szerb tartományban.

Kaufmann Balázs
külföld

Szerbiában tovább szigorítanak, Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket

A szlovén kormány tömeges tesztelésre készül, Horvátországban is újabb korlátozásokat vezetnek be a járvány miatt.

Csurgó Dénes
járvány

Szerbiában betiltották az öt fősnél nagyobb rendezvényeket

Koszovóban pedig hétvégére bezárnak minden bevásárlóközpontot és vendéglátóhelyet.

Horváth Bence
külföld

Háborús bűnök miatt kell a hágai bíróság elé állnia, lemondott a koszovói elnök

Hashim Thaci és kilenc társa a vádirat szerint legalább 100 gyilkosságért fellelhetnek.

Botos Tamás
külföld

Koszovó miniszterelnöke elkapta a koronavírust

Eddig is sokat bírálták a kormányát, amiért keveset foglalkozott a védekezéssel.

Czinkóczi Sándor
külföld

Új rekordot döntött a koronavírus Szerbiában, Montenegróban korlátozni kellett a szórakozóhelyek működését

Továbbra is gyorsan terjed a járvány a Balkánon.

Czinkóczi Sándor
külföld

Szerbiában a gyerekeknek is kötelező lesz a maszkviselés

A legtöbb balkáni országban gyorsan emelkedik a fertőzöttek száma.

Czinkóczi Sándor
külföld

Háborús bűnök miatt emelnek vádat a regnáló koszovói elnök ellen

Éppen Washingtonba tartott egy tárgyalásra, amikor a hágai ügyészség bejelentette a rendkívüli döntést.

Urfi Péter
külföld

A szerb elnök nem elégszik meg az EU-tagsággal Koszovó elismeréséért cserébe

Vučić további kedvezményeket kér, hogy megoldódjon a konfliktus.

Czinkóczi Sándor
külföld

Németországban lassul a koronavírus terjedése, Európában mindenhol új korlátozások vannak

Kivéve Koszovót, ahol döntésképes kormány sincs. Már Montenegróban is kijárási tilalom van.

Bede Márton
Egészségügy

Bukhat a koszovói kormány, miután leszerepelt egy parlamenti bizalmatlansági szavazáson

A koronavírus-járvány elleni átgondolt cselekvési tervet hiányolja az Albin Kurti vezette kormánytól az országgyűlés többsége.

Neuberger Eszter
külföld

Egy 25 évvel ezelőtti budapesti karácsonyi gyilkosság elkövetője ellen emelnek most vádat

Koszovói-szerb szóváltás fajulhatott késeléssé egy panzió bárjában karácsony hajnalán.

Horváth Bence
bűnügy

Letartóztattak egy háborús bűnökkel gyanúsított szerb férfit

Az 1999-es koszovói háború idején erőszakolt meg egy terhes nőt.

Botos Tamás
bűnügy

Magyarország harmadával növeli katonái számát a NATO misszióiban

Ezzel Magyarország 499-ről 669-re növeli a NATO küldetéseiben részt vevő katonái számát –közölte Szijjártó.

Herczeg Márk
hadsereg