kövér lászló

Frenreisz Károly, Nagy-Kálózy Eszter és Tahi-Tóth László is Kossuth-díjat kapott

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, illetve a Magyar Érdemrend kitüntetéseit.

Herczeg Márk
POLITIKA

HONFOGLALÁS 2000: Szabályozni kell a népszavazás kezdeményezésének lehetőségét!

A civilszervezet szerint "nem lehet lejáratni a népszavazás intézményét, a napi politikai hadszíntér eszközévé tenni."

Botos Tamás
POLITIKA

Kövér László megtekintett egy Oscar-díjat

Herczeg Márk
politika

Akár Semjénből is köztársasági elnököt faragott volna Orbán

Mert ő a Fideszen túli nemzeti egységet képviselte volna. A kormányfő Kövérrel és Szájjerrel is számolt, aztán inkább rendezte a viszonyát Áderrel.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kövér: És hány álmatlan éjszakát okoztál te a kardoskútiaknak?

Nem várt kérdés a házelnöktől.

Botos Tamás
érdekes adat

Kövér László szerint majd akkor mehetünk vissza a Parlamentbe, ha már normálisan viselkedünk a Parlamentben

A Nemzeti Együttműködés Rendőre az ország legszigorúbb iskolaigazgatója, hiszen a kikezdhetetlen logikája szerint sosem vonja vissza a 444 parlamenti kitiltását.

Botos Tamás, Herczeg Márk
parlament

Kövér László megölelte az Index riporterét, mikor a 444 parlamenti kitiltásáról kérdezték

Vagy lefogta. Vagy meglökte. Valamit csinált vele, de válaszolni sajnos nem válaszolt. Kövér úr, ne legyen már ilyen!

Sarkadi Zsolt
politika

Kövér László idegen erőktől félti a nemi identitását

Ahelyett, hogy a bajuszát féltené.

Kulcsár Rebeka
belföld

Kövér Lászlónak már szépen tömődik a bajsza

Mexikóban mutatta meg, hogy az arcdísze lassan visszanyeri régi pompáját.

Haszán Zoltán
politika

Kövér László nagy győzelme: mivel hónapok óta ki vagyunk tiltva a Parlamentből, így még matematikai esélyünk sem volt kérdezni Orbán és Putyin sajtótájékoztatóján

Mi nem mehetünk be a saját hazánk parlamentjébe, pedig ez nekünk a munkavégzésünkhöz is szükséges, viszont egy kőkemény diktátor parádézhat ott.

Herczeg Márk
POLITIKA

Örök érvényű intarziás gifműalkotás született Kövér László bajszáról

Múzsa: Szily László. Alkotó: Prolidepp.

anarki
MŰVÉSZET

Bélyeggyűjtésre és tárogatózásra Kövér Lászlótól kell pénzt kérni

A jelenlegi és a volt államfők, valamint a Parlament elnöke is kioszthat fejenként évi 73 millió forint támogatást, pályáztatás nélkül. Nincs olyan szervezet, ami Ádertől, Schmittől, Sólyomtól és Kövértől is kapott volna pénzt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Bréking: újra hízik Kövér bajsza

Serken!

kasnyikm
politika

Brrr reggelt

Czinkóczi Sándor
időjárás

Áder már csomagolni készült, de Kövér útját állta Balog elnökségének

Orbán az utolsó pillanatig kivárt az államfő-jelöléssel. Áder már fel volt készülve arra, hogy távoznia kell, őt is meglepetésként érte, hogy végül mégis őt kérték fel.

Rényi Pál Dániel
politika