Pont azután álltak ki az egyenlőség mellett a bútorgyártónál, hogy a pedofilokhoz hasonlította a gyerekre vágyó homoszexuális párokat az országgyűlés elnöke.
A melegségét nyíltan vállaló politológus szerint a nem egyenrangú homoszexuálisokról beszélő házelnök üzenete mindenkinek szól.
Tordai Bence egy fóruma előtt kérdezte a házelnököt a nagy vihart kavart nyilatkozatról.
Az Országgyűlés elnöke arról beszélt a Fidesz zuglói híveinek, hogy normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak.
Áder János, Orbán Viktor és Kövér László is fogadta a cseh elnököt.
Nincs is eljárás Magyarország ellen, és ezt a kormány is pontosan tudja, hiszen az általa kiadott jegyzőkönyvekből is kiderül.
A házelnök hatalmas megfejtésben volt a siófoki lakossági fórumán.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó miséjét a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be.🙏
A poén az, hogy a szobrot alkotó kohász ügyesebb, mint a Budapestet szörnyű giccsekkel teleszóró, elvileg profi kollégái. Időközben egyébként Kövér Lászlónak is állítottak egy szobrot.
Szerinte fontosabb lenne a több év alatt 300 ember halálával járó európai terrorizmus ellen fellépni, mint a globális katasztrófákkal járó klímaváltozás ellen. A házelnök arról is beszélt, hogy Brüsszel miatt késik Paks 2.
Erre jutott a Magyar Bírói Egyesület.
Mióta ellenzéki képviselők akarnak bejutni az MTVA-hoz, értelmezési nehézségeket lát az országgyűlési törvényben.
A minisztérium szerint a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve, és a kormánytól függetlenül működhetnek. A házelnök szerint azonban politikai döntés előtt állnak.
Kövér László mondott köszöntőt a magyar bírói függetlenség 150. születésnapján.
Nem kell sokat gondolkozni, ki kapja az Új Világrend Alufólia Sisakokkal Ékesített Fordított Keresztjét az idén.