Kövér László házelnök elég erős hangulatban volt ma az Echo TV-ben. Mondott még egy csomó nagyon cinikus dolgot.
Most harminc új tagot és négy vadi új autót kapnak. A 2,5 milliárdból működő parlament őrség eddigi juttatásai és legnagyobb tettei!
A képen elrejtettünk egy híres politikust. Megtalálja vajon a sok narancssapis lurkó között?
A házelnök szerint a devizahitelesek ügye Magyarország állatorvosi lova. Az ellenzéki összefogás pedig szánalomtenger.
A Parlamentben léptek volna fel az X-faktorosok. De mivel Krasznai nem kellett a rendezvényre, a többi versenyzőt sem engedik el.
Így látja Kövér László, de azért nem árt óvatosnak lenni. A Fidesznek a bizonytalanokra kell hajtania.
Szabó Rebeka és Schering Gábor PM-es képviselők akciója a parlamentben.
Kötelező megnézni, az ég szerelmére! A kép tartalmaz: egy Alaptörvényt, fideszes plüssmacit és Kövér Lászlót.
Az Országgyűlés vezetése elutasította a Jobbik indítványát arról, hogy a Parlamentben ne lehessen alkoholt árusítani.
Vagyis azt, hogy az 1400 ügyben indított vizsgálatból miért csak 7 esetben emeltek vádat.
Ha mégsem lesz rosszabb, akkor „egyszer csalódunk a baloldalban” – mondta.