kövér lászló

Kövér László kikapcsolta az egyik DK-s képviselő mikrofonját, amiért az Alaptörvény kukába dobásáról beszélt

A házelnök figyelmeztette, hogy ez már az alkotmányos rend elleni uszítás.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kövér László: Sátáni erők

Az Eucharisztikus Kongresszus díszvendégei előtt elemezte a keresztény civilizációnkra leselkedő veszélyeket a házelnök.

Urfi Péter
POLITIKA

Kövér: Európában olyan mélységek örvénylenek, amelyek az emberi méltósággal nem élhető jövő veszélyével fenyegetnek

Az Országgyűlés elnöke szerint olyan „posztkeresztény” és „posztnemzeti” korszak küszöbén állunk, amit a mesterséges bűntudat határoz meg.

Herczeg Márk
elmebaj

Kövér László a nagy melegben: Annak bizonyosságát is elveszik az embertől, hogy fiú-e vagy lány

Megszállják a tudatunkat, identitásunkat, hagyományainkat, kiforgatják önazonosságunkat a valakik.

Rényi Pál Dániel
nemzethalál

Kövér biztosan nemmel szavazna, ha most kéne dönteni Magyarország uniós tagságáról

2003-ban sem könnyű szívvel szavazott igennel, de az segített, hogy az ország anyagilag sem járt rosszul. A fideszes politikus szerint zöld őrület tombol éppen Európában, de azért nem gondolja, hogy az országnak jobb lenne az EU-n kívül.

Horváth Bence
POLITIKA

Mindannyian otthon vagyunk, mondta Kövér László, majd egy jóizűt háttérhatalmazott

Arról is beszélt, hogy a kultúra a hatalmi érdekérvényesítés első számú terepévé vált.

Király András
POLITIKA

Kövér László szerint az elmúlt 12 év legfontosabb törvénye a pedofilellenes, homofób törvény

Elárulta: ha felkérik, lenne köztársasági elnök.

Botos Tamás
POLITIKA

Kövér László milliós büntetéseket szabott ki Szabó Tímeának és Gyurcsány Ferencnek

Egy beszólás és egy fideszes zászló miatt.

Czinkóczi Sándor
parlament

Fideszes egyházpolitika egy mondatban (és képben)

Egy megfejthetetlen szlogen után jöhet a kormány ajándékainak felsorolása és a szalagátvágás.

Urfi Péter
egyház

Kövér László: Demokratikus jogrendben akarunk élni

A házelnök szerint politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet az Alaptörvény.

Herczeg Márk
POLITIKA

Semjén Zsolt a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Frank Liu Chi-Jent a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséért

Kövér kezdeményezésére, Orbán felterjesztése alapján, Áder adományozta a kitüntetést a tajvani üzletembernek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kövér: Az ügyészség "a magyar szuverenitás egyik fontos tartóoszlopa"

A házelnök szerint "kizárólag a törvényt és az igazságot szem előtt tartó ügyészség" működik ma Magyarországon.

Botos Tamás
POLITIKA

Kövér László: Mindenkit felszólítok, hogy elsősorban a saját családjában kezdje el a kampányt!

Akkor "nagy baj már nem lehet."

Botos Tamás
POLITIKA

Kövér László: Kinyílik az ember gumicsizmájában a bicska

Tudja, hogy Jakab Péter hasznot húz a büntetéseiből, de ez nem befolyásolja.

Czinkóczi Sándor
INDULATOK

Kövér megint elvette a szót Jakabtól, a Jobbik kivonult az ülésteremből

Kövér azért vette el a szót a Jobbik elnökétől, mert az arról beszélt, hogy a múlt héten is elvette tőle a szót.

Herczeg Márk
parlament