közbeszerzési hatóság

Megírtuk, hogy Homolya titkára a Közbeszerzési Hatóság egyik vezetője, ez ciki volt, úgyhogy gyorsan átírták a Hatóság honlapját

Az OLAF-vizsgálatok annyira elvonják a kormány figyelmét, hogy megint kiment a fejükből, hogy az internet nem felejt :(

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az államtitkár ügyei után szaglászik az OLAF, a személyi titkára pedig ott ül a Közbeszerzési Hatóság vezetésében

De Homolya Róbert szerint ez nem összeférhetetlen. Igaz, az EU Csalás Elleni Hivatala korábban pont összeférhetetlenség miatt indított vizsgálatot ellene, amit most több mint 3 milliárdnyi közpénz bánhat.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Váratlan: nincs minden rendben a jövő évi vizes vébé tizenkét közbeszerzésével

A Közbeszerzési Hatóság elnöke hivatalból indított vizsgálatot.

Botos Tamás
gazdaság

Elkezdték bírságolni a Matolcsy-alapítványokat, de nyugi, a bírságokat is közpénzből fizetjük

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Tényleg egyetlen közbeszerzést sem írtak ki a jegybank alapítványai

Most igyekeznek elsikálni a dolgot a Közbeszerzési Hatóságnál. Az is kiderült, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem fogja megvizsgálni Matolcsyék költéseit.

erdelyip
POLITIKA

Egyik kezével a közbeszerzéseket irányította, a másikkal a Keleti Nyitást intézte

Akár milliókat is elkérhetnek azoktól a magyar cégektől, akik az Öböl-menti országokban szeretnének üzletelni. A keleti nyitás arcai között feltűnik a Közbeszerzési Hatóság volt elnöke.

erdelyip
POLITIKA

Állítólag távozik a Közbeszerzési Hatóság és a Döntőbizottság elnöke is

A hatóságnál nem tudnak róla.

Magyari Péter
politika