közegészségügy

Kohán Mátyás: Az utolsó kórházi mosdókagyló utolsó utáni szappantartója is patkószeg, melynek be nem verésén elúszhat az országért folyó csata

„Újra meg kell vívnia belpolitikai, szakpolitikai csatákat, hatékony, tartalmas kommunikációval hatástalanítania kell a mindenszarista cunamit” – mutatja az irányt a kormányoldalnak a Mandiner publicistája.

Herczeg Márk
Egészségügy

Több százezren tüntettek Madridban az egészségügy helyzete miatt

A szervezők szerint akár egymillióan is tüntethettek a helyi jobboldali vezetés ellen.

Király András
külföld

A teljes magyar állam berosált egy teleszart lakás előtt

Évek óta egy segítségre szoruló, bűzben és szemétben élő nő lakik egy víz és áram nélküli, VII. kerületi lakásban. A szomszédok egyre idegesebbek, a képviselők és hatóságok továbbra is egymásra mutogatnak, amikor pedig két hete meg akarták oldani az ügyet, csak romlott a helyzet.

Herczeg Márk
Budapest

A magánegészségügy virágzik, az államiban közben egyre kevesebb az orvos, pedig nem kellene így lennie

A magánegészségügy remekül kiegészíthetné az államit, de nem ez történik, helyette Magyarországon két egészségügyi rendszer működik párhuzamosan, egymás mellett, pedig egyhez sincs elég orvos.

Albert Ákos
Egészségügy

Tempósabb gyaloglásra ösztökéli a középkorúakat a brit közegészségügy

40 éves kor felett meredeken zuhanni kezd az aktívan töltött idő mennyisége, állapították meg. Ennek pedig komoly egészségügyi következményei vannak.

Király András
külföld

Döglött galambok potyogtak az orosházi kórház műtőjében

Műtétek maradtak el, több volt a fertőzés, de az igazgató szerint nem rendeltek el közegészségügyi szükséghelyzetet.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Beleköptek a kölesbe: a csattanó maszlag miatt káros lehet a gyerekekre

Egy régi legális drog és az amerikai kémek igazságszéruma is belekeveredhet a biogazdaságok ékkövébe, a kölesbe. Nem csak Magyarországon.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

2,2 milliárd dollárt költ Dél-Afrika HIV/AIDS-gyógyszerre a következő két évben

Markó Ferkó
Egészségügy

Veszélyessé vált a csokigyár

Herczeg Márk
Egészségügy