közélet

Gyurcsány Ferenc mindenről lemond és visszavonul a közélettől

Se pártelnök, se képviselő, se semmi nem lesz többé. Ráadásul még el is válnak egymástól Dobrev Klárával.

Gazda Albert
POLITIKA

Visszavonul a közélettől Joáv Galant volt izraeli védelmi miniszter, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak

Galantot Netanjahu még novemberben menesztette, amiért általános hadkötelezettséget szorgalmazott.

Fődi Kitti
külföld

Sulyok Tamás végre elárulta, hogy köztársasági elnökként miért nem foglal állást politikai kérdésekben

A köztársasági elnöki cím neutralizálása: megtörtént.

Bódog Bálint
agybaj

Benedek Ágota: A fóliázás gusztustalan szimbóluma a kirekesztésnek

Az Állva maszturbálok című szorongásnapló írója a Libri egyik sikerszerzője volt, új könyvét viszont már a Leányvállalat nevű független kiadónál jelenteti meg. Ugyanolyan fontos a testünk reakcióival is foglalkozni, mint a félelmeinkkel és gondolatainkkal - mondja a szerző, aki saját köldökét nézegeti.

Benics Márk
KULTÚRA

Novák Katalin beszólt Orbánnak

„A nőkre is szükség van a magyar közéletben” – írta köztársasági elnök.

Benics Márk
POLITIKA

MCC Feszt: A politikusok azért nem vitáznak, mert kényelmesebb a saját véleménybuborékuknak beszélni

A médiahelyzetről igyekezett vitatkozni a Mandiner, a Hirado.hu, a Népszava és az ATV munkatársaiból álló négyes az MCC fesztiválon. Volt szó buborékokról, baloldali médiatúlsúlyról és a szakmát fenyegető mesterséges intelligenciáról.

Bódog Bálint
belföld

Dr. Schiffer András Médiaszemle S03E03

Hol, miről, kikkel beszélt az ismert ügyvéd az elmúlt közel két hónapban? Mutatjuk!

Herczeg Márk
Média

Lilu: Ha valaki attól fél, hogy követőt veszít azért, mert támogatja például a tanárokat, akkor az nem véleményvezér

A műsorvezető azt mondja, neki nagyon hiányzik a közéletből, hogy az influenszerek is felszólaljanak társadalmi kérdésekben.

Mészáros Juli
társadalom

Soros György negatív megítélése enyhült, de a magyarok ötöde ettől még erősen antiszemita

A Mazsihisz, a Goldziher Intézet és a Medián legfrissebb, antiszemitizmusról szóló kutatása szerint nem a zsidók a gyűlölködés elsődleges célpontjai ma Magyarországon. Ennek ellenére bőven vannak olyan részletei, melyek aggodalomra adnak okot.

Kiss Imola
társadalom

Soha nem mutattak még be ilyen komoly programokat választás előtt

Elképesztő, szinte világszínvonalú szakmai vita után végre itt a lehetőség, hogy kiválasszuk a legméltóbb képviselőket. Ezt a cikket minden felelős szavazónak el kell olvasnia, ha tudni szeretné, mire számíthat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ha nincs nő, nem megyek el

Vajon van ma itthon akár csak száz olyan férfi, aki visszautasítana egy "férfiklubos" meghívást?

Feminfo
egyenlőség

Tesztoszteron Magazin

Ha egy földönkívüli magyarországi sajtóesemények alapján próbálná felmérni kik is Magyarország lakói és mit csinálnak a fontos emberek mifelénk, a következő kép tárulna elé. A komoly emberek sötét öltönyt hordanak és csoportosan járnak. Paroláznak, parádéznak, tanácskoznak, döntéseket hoznak. Dolgoznak. Vezetnek. De hol vannak eközben a nők?

Feminfo
egyenlőség