közlekedő tömeg

A MÁV-nak nem tűnt fel, hogy Románia csatlakozott a schengeni övezethez

A vonatok ugyanúgy megállnak negyven percre a határon, mint korábban.

Botos Tamás
közlekedés

A MÁV megelőzhette volna a vonatközlekedés teljes összeomlását Veszprém és Ajka között a Közlekedő Tömeg szerint

A szakmai egyesület szerint minimális odafigyeléssel is elkerülhető lett volna a személy- és teherszállítás hosszú távú leállítása.

Urfi Péter
közlekedés

A MÁV idén sem tudta időben közzétenni a jövő évi menetrendjét

Hivatalosan egyelőre semmit sem tudni, hogy hogyan járnak majd a vonatok december közepétől.

Botos Tamás
közlekedés

Járatritkításokra és mellékvonalak bezárására készülnek Lázárék a Közlekedő Tömeg szerint

„Párhuzamos járat megszüntetése esetén akár 50 százalékos (!!!) menetidő-növekedést is tolerálna a javaslat az utasok oldalán, ami lényegében bármilyen brutális járatritkításhoz jogalapot adhat”.

Székely Sarolta
belföld

Az ég kék, az univerzum tágul, a vasúti menetidő nő

Egyelőre csak a tervek nyilvánosak, de ha megvalósulnak, több vonalon negyedórával tovább tart majd az utazás, amely eddig se volt olyan észvesztően gyors.

Urfi Péter
közlekedés

Már tavaly mélyponton volt, de most még rosszabb a MÁV járműhelyzete

A kimaradt vagy busszal pótolt mellékvonali vonatok statisztikája is csak a vonalbezárások miatt javult.

Bódog Bálint
közlekedés

Nem teszi jobbá a közlekedést, de a politikai célokat kiszolgálja Lázár tarifareformja

Lázár János közlekedési miniszter első nagyobb intézkedése lép életbe, március 1-jén megújul a magyar közlekedés tarifarendszere. Sokaknak olcsóbb lesz az utazás, de emiatt az állam bevételektől fog elesni. A tarifareformról Spohn Mártonnal, a Közlekedő Tömeg alelnökével beszélgettünk.

Molnár Kristóf
podcast

A Közlekedő Tömeg panaszt tesz, mert EU-s jogszabályt sérthet a vasúti mellékvonalak bezárása

A MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján augusztustól bezárnak tíz vasúti mellékvonalat. De a civilek szerint új közlekedési közszolgáltatást csak a szolgáltatók közötti versenypályázat után szabad létrehozni.

Herczeg Márk
közlekedés

MÁV: Mindenki nyugodjon meg, az összecsapottnak tűnő felújítások nem véglegesek

A Tata-Tóvároskert állomás szabálytalan lépcsője és a Zugló vasútállomáson látható fércmunka felborzolta az utazóközönség kedélyeit, de a MÁV szerint nem kell aggódni, ez még nem a felújítás végleges állapota.

Neuberger Eszter
közlekedés

36-38 fokokat is simán mértek a BKV buszain

A Közlekedő Tömeg becslése szerint több mint 300 buszon nem működik a klíma.

Horváth Bence
közlekedés

Felkészületlenül érte a MÁV-ot, hogy többen indulnak útnak az ünnepek alatt

Száz Intercity-vonatra fogytak el a helyjegyek december 21. óta.

Czinkóczi Sándor
káosz

Pert vesztett a BKK, ki kell adniuk, hányan utaznak az éjszakai járatokon

Civilek szerettek volna javítani a főváros éjszakai közlekedésén, de a BKK mindent megtett, hogy eltitkolja az ehhez szükséges adatokat.

Urfi Péter
közlekedés