közlemény

Az MTI nem hajlandó lehozni a Mazsihisz közleményét, amiben antiszemita írók állami kitüntetése ellen tiltakoznak

Az MTI közölte, hogy jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, és ezért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az orosz külügyminisztérium is megerősítette, hogy Aszad elhagyta Szíriát

Arról viszont nem írtak semmit, hova ment a frissen bukott szíriai elnök.

Takács Lili
külföld

Az Alkotmánybíróság nem talált kifogást a szuverenitásvédelmi törvényen, a Transparency Strasbourgba viszi az ügyet

Az Alkotmánybíróság szerint azért nem lehet számon kérni a szuverenitás védelmezőit, mert azok nem tudnak büntetést kiszabni. Azzal sincs baja, ha a propagandasajtót felhasználva hamis alapokon nemzetárulóként bélyegez meg szervezeteket.

Bódog Bálint
belföld

Kiállunk a független újságírásért

A Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóra, és általában a médiára vonatkozó kijelentései a demokratikus nyilvánosság alapértékeit utasítják el. A demokratikus nyilvánosságban szerepet játszó alulírott kiadók, szerkesztőségek, újságírók, szervezetek közös álláspontja.

444.hu
Média

Orbán Balázs disszertációja: Polyák posztja után az ELTE elhatárolódik

A Média Tanszék vezetője háborodott fel azon, hogy Orbán Balázs az ELTE-n doktorál.

Fődi Kitti
oktatás

Hosszú Katinka szerint a MÚSZ az ő támadására használja fel, hogy vizsgálat indult egy korábban a klubjában dolgozó edző ellen

Közleményében azt írta, már tavasszal kelezték a MÚSZ-nak, hogy egyik edzőjük lányoknak tett szexuális célzásokat.

Mészáros Juli
belföld

Blinken: Magyarországot a demokratikus jövő iránti elkötelezettsége miatt fogadták be a NATO-ba

„Ezt az elkötelezettséget, akárcsak a népeink közötti mély kötelékeket, meg kell védeni, és ez kell képezze a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat alapját” – közölte az amerikai külügyminiszter.

Herczeg Márk
POLITIKA

Folyamatos támadás alatt a 444 a választás napján

Az elérhetőségünk akadozik, miközben minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy kivédjük a támadást. Úgy tűnik, hogy valakiket eléggé zavar a 444 működése ahhoz, hogy ekkora energiákat fektessen abba, hogy ne jussunk el az olvasókhoz.

444.hu
444

A négy egyetem, ahol gyógyszerészképzés zajlik, közösen tiltakozik a „gyógyszerész nélküli gyógyszertár” ellen

Egy rendelet alapján májustól pár kivételtől eltekintve nem kell személyesen jelen lennie gyógyszerésznek a fiókgyógyszertárak nyitvatartási idejében, elég, ha 15 percen belül online elérhető, és így bevonhatóvá válik a gyógyszertári feladatokba.

Herczeg Márk
Egészségügy

Operaház: A büfét üzemeltető cég hamis állításokat fogalmazott meg

Az Operaház közleményéből nem derül ki, pontosan miről hazudott a büfét üzemeltető cég.

Fődi Kitti
belföld

Az MTI letiltotta az LMP közleményét L. Simon László kirúgásáról

Az LMP sajnálja, „hogy az MTI Csák Jánoshoz hasonlóan vállalja, hogy egy végtelenül korlátolt hatalom egyszerű verőembere legyen”.

Mészáros Juli
belföld

L. Simon László a kirúgásáról: A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt

A Nemzeti Múzeum menesztett igazgatója azt írja, hogy a múzeum nem sértett jogszabályt, ezt maga a minisztérium is elismerte korábbi levelében.

Mészáros Juli
belföld

Matolcsyék hosszú közleményben szedték szét Parraghot, miután felvetette, hogy el kéne venni az MNB ingatlanjait

Az MNB szerint Parragh „súlyos tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot”, „az alapvető gazdasági összefüggéseket sem érti” és „nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék”.

Herczeg Márk
háború

A Pedagógusok Szakszervezete felszólítja a kormányt, hogy ebben a formában ne terjesszék be a státusztörvény tervezetét

Pénteken tárgyalóasztalhoz ültek az államtitkárság és a pedagógus szakszervezetek képviselői, láthatóan nem sok sikerrel.

Boros Juli
oktatás

Fidesz: A dollárbaloldal megrendelésre segíti a forint elleni támadást

Vajon milyen közleményt adna ki ma az MSZMP, ha elmarad a rendszerváltás?

Herczeg Márk
idióta rekordok