közmunkás

A kormány 5 helyett már 10 évig engedné, hogy valaki közmunkás legyen

Eredetileg így akarták visszavezetni az embereket a munka világába.

Székely Sarolta
gazdaság

Jövő héttől kétszer annyi pénzt kapnak a munkaerőpiacon elhelyezkedő közmunkások

A szakszervezet szerint ettől sem lesz jobb a helyzet. A helyzet márpedig az, hogy 10-ből 9 embert nem tud piaci munkához segíteni az állam.

Urfi Péter
POLITIKA

Közösség elleni uszítás miatt feljelentették Lázár Jánost

Azért, mert azt mondta, hogy a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Közmunkások pucolták a diót az ország 26. leggazdagabb emberéhez kötődő cégnek

Mikor a Hír TV érdeklődött, igyekeztek eltüntetni a nyomokat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Már a rendőrség is nyomoz a túrricsei polgármester jegyrendszere ügyében

Fizetés helyett a saját boltjában levásárolható utalványt adott Garda Endre a falu közmunkásainak.

Botos Tamás
bűnügy

Vádat emeltek a polgármestert pofán vágó közmunkás ellen

A büntetlen előéletű férfi a magyarszentmiklósi kultúrházban ütötte ököllel a polgármestert, mert az kirúgással fenyegette.

Király András
bűnügy

Fegyelmi vizsgálat sem indult a közmunkások szétveréséhez tippet adó rendőr ellen

Facebook chatben írta le a nyomozó, hogy kéne támadni, öt nappal később mindent úgy csináltak, ahogy javasolta.

erdelyip
bűnügy

Tbc-tesztet végeznek el egy szatymazi általános iskola majdnem mindegyik diákján

Mert februárig ott dolgozott takarítóként egy közmunkás, aki tbc-ben halt meg egy hete.

Herczeg Márk
Egészségügy

Közmunkások, irány a Honvédség!!4

Szerződés, több pénz, kiképzés, minden lesz.

Botos Tamás
POLITIKA

Tavasszal jön a közmunkás-csok

A családügyi államtitkár szerint valamilyen formában ők is kaphatnak majd otthonteremtési támogatást.

Czinkóczi Sándor
politika

A Magyar Nemzet szerint idén elmarad a közmunkások téli képzése, így több tízezren veszíthetik el a bérüket

Eddig télen akkor kaphatták a teljes bért a közfoglalkoztatottak, ha képzésre jártak. Most nem lesz képzés sem.

Sarkadi Zsolt
politika

Jutalomútra vitte a közmunkásokat polgármester, migránsoknak nézték őket

Pakson hívtak rendőröket a két kisbusznyi kirándulóra.

Botos Tamás
migráció

Minden nemzetközi példa alapján is rossz irány, amerre a magyar közmunkaprogram halad

Három közgazdász 207, a világban futó aktív munkaerő-piaci program hatékonyságát nézte meg. Nem a magyar modell tűnik a sikerhez vezető útnak.

Horváth Bence
gazdaság

Három falevél miatt ugrott a közmunkásfizetés

Csonka József hat évig söpörte a kilencedik kerületi Lónyay utcát közmunkásként, a gerince tönkrement, hálók tartják a hasát, hogy ne újuljon ki a sérve. Márciusban otthagyta a közmunkát, amiről azt mondja: lelkileg és testileg is tönkretette. Az abcug.hu cikke.

444.hu
politika

Egyelőre nem tudni, hogyan lesz kész augusztus végére a kerítés

A honvédség a most kijelölt kilencszáz fővel nem tudja tartani az Orbán által Tusványoson kijelölt augusztus végi határidőt.

Botos Tamás
POLITIKA