köznevelés

Visszahelyezték a bántalmazással vádolt óvodaigazgatót Ercsiben

A polgármester ciklusának végéig. Pedig kiskorú veszélyeztetése miatt jelenleg is rendőrségi eljárás zajlik ellene.

Solti Hanna
belföld

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztattak száma a köznevelésben

Sok tanár megy nyugdíjba, de kevés a pályakezdő.

Botos Tamás
oktatás

Mauglinak hívtak és ordítoztak az óvónők egy autista kisfiúval Óbudán

Minderről az anyja készített hangfelvételt titokban, egy táskába rejtett diktafonnal. Az érintett dolgozóknak azonnal felmondtak.

Solti Hanna
belföld

Egy miniszteri biztos ment, három jött – alakul Navracsics minisztériuma

Az indoklás nélkül elküldött Erdős Norbert feladata a területfejlesztés közpolitikai összehangolása volt.

Bódog Bálint
POLITIKA

„Olykor lincshangulat van” – ilyen az élet az oktatásban, ahol a minisztérium szerint zökkenőmentesen megy minden a felmondások után is

Állítólag minden rendben, olvasóink azonban nem így látják. Mindent a gyerekek fognak megszívni, de lesz kirakat, meg propaganda, mint anno a szocializmusban, írta egyikük.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Tíz nappal a tanévkezdés előtt még nagyjából 1600 pedagógus álláshely betöltetlen

A betöltetlen tanári állások negyede a fővárosban van.

Haász János
belföld

Orbán elfogadta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár lemondását

Kisfaludy László András néhány napja adta be a felmondását.

Fődi Kitti
POLITIKA

Beadta a lemondását a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára

Azt nem tudni, hogy Kisfaludy László András mivel indokolja a döntését.

Herczeg Márk
oktatás

Maruzsa Zoltán elnézést kér mindenkitől, akit esetleg megbántott a honvédelmi oktatásról szóló belső levelezés kiszivárgásával

Az egyik levélben a köznevelési államtitkár azt írta: „Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani”.

Solti Hanna
oktatás

„Ha óvodapedagógus nincs, akkor sincs jövő, mert mi vagyunk a nulladik lépcsőfok”

A köznevelés és oktatás állapota elleni tiltakozások során először fordul elő, hogy egész kerületek összes óvodájában polgári engedetlenségi akciót hirdettek a dolgozók. Több mint 700 óvodapedagógus nem veszi fel ma a munkát csak Budapesten.

Kiss Imola
oktatás

A köznevelésért felelős államtitkár szerint a tanárok azért nem mondanak fel, mert a rossz gazdasági környezetben nem tudnak könnyedén elhelyezkedni

Maruzsa Zoltán cinikus érvelése.

Botos Tamás
oktatás

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint a jelenlegi védekezés elegendő az iskolákban

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott telefonos interjút.

Szász Zsófi
oktatás

A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy szerencse a pedagógushiány, mert legalább el tudnak helyezkedni a friss diplomások

Maruzsa Zoltán üzent a diáksztrájkot hirdető tüntetőknek is: a minisztérium nem foglalkozik velük.

Botos Tamás
oktatás

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a köznevelési törvény önkényes és jogsértő módosítása miatt

Öt parlamenti frakció követeli a júliusban elfogadott módosítások megsemmisítését.

Rényi Pál Dániel
politika

Maruzsa szerint a hazafias és honvédelmi nevelés nem új tantárgy, hanem életérzés

A köznevelési helyettes államtitkár a Magyar Időknek adott interjút.

Sarkadi Zsolt
oktatás