Önkormányzati választás lesz.
Szlovéniában Orbán szövetsége vette a szárnya alá, majd korrupciós botrányt robbantott ki, nálunk pár hónapja tűnt fel az egészségügyi piacon a gigacég, amivel a magyar kormány a magukra hagyott lélegeztetőgépekre szerződött a járvány idején.
Összesen több mint négyszázmillió forintról van szó. A felszámolás alatt álló cég ingatlanát közben 1,8 millió forintért sem tudták elárverezni.
Az adófizetőknek 22 ezer forintba kerülő turisztikai társast 3-5 ezerért árulják az interneten azok a szerencsések, akiknek rendezvényeken, plázákban ingyen a kezükbe nyomták.
Az alapítvány kuratóriumában többek között Kiss-Rigó László püspök és Vály Judit Gabriella, a Rose d’Or nevű szuperjachtot vásárló Euroleasing vezérigazgatója ül.
Ez lehetett az, amelyikkel Rammstein-koncertről jövet defektet kapott a polgármester.
Jól működik a rezsivédelem: a lista legnagyobb szereplője az MVM-csoport 4,6 milliárddal.
Játszótérről és kondiparkról is szó volt korábban, annak nyomát se látni.
Beázó iskola és nem kezelt konfliktus az Integritás Hatóság első két lezárt ügye.
Volt, akinek egy nap alatt kétszer is megszavazták a támogatást.
Senkit sem kímél.
A gyűjtemény alapítója szerint ezeknek a fotóknak is ingyenesen felhasználhatónak kell maradniuk.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Naponta 1,2 millió forint közpénzbe kerül, hogy a műsorvezetők és a vendégek csinosak és fessek legyenek.
Az összes közbeszerzést megnyerték, amin indultak.