központosítás

Nem tetszik a minisztereknek Orbán központosítási terve

A múlt szerdai kormányülésen beterjesztett javaslat szerint 73 minisztériumi háttérintézményt szüntethetnek meg. Pintér, Balog és Seszták tiltakoztak. Valószínűleg hiába, júliusban már az új rendben működhetnek a gigaminisztériumok.

Király András
politika 2016. január 25. 9:42

Így szívatja meg az emberminisztérium az igazgatót, aki 10 év alatt összerakta az ország egyik legjobb gimnáziumát

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai és tanárai is hangosan tiltakoztak a közoktatás átszervezése ellen. Egyes tanárok szerint a kormány most ezért áll bosszút a suli vezetőjén.

erdelyip
POLITIKA 2014. augusztus 8. 10:24

Atomjaira robbantotta szét a sérült gyerekek ellátását a központosítás

Embertelen, horrorisztikus körülmények között próbálnak segíteni a sérült gyerekeknek a velük foglalkozó állami intézményekben. Több intézményvezető pályázatába olvastunk bele: olyan állapotokról írnak, amikről azt hittük, hogy csak a harmadik világban léteznek.

erdelyip
POLITIKA 2014. július 2. 8:53

280 dolog, amit csak a börtönökből rendelhetnek meg az iskolák

Az oktatás központosításának legvidámabb pillanatai: így csicskáztatja az állam az iskolákat. Az íróasztaltól a hullákra való lábujjcímkékig előírják, mit honnan szerezhetnek be.

erdelyip
POLITIKA 2014. január 10. 12:00
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.