Háziállatok illetve 6 év alatti gyermekek részére a belépés díjtalan.
Hangról hangra írta le Vámpír Ági és Csipkés Zoltán beszélgetésének dallamát.
Nem így terveztük, de így is jó.
Itt a csomag, amelynek segítségével bárki lehet grafikus, rendezőasszisztens vagy reklámszövegíró. Minden egy helyen, ami a kozmopolita, szabadúszó, stílusosan hedonista élethez kellhet, 25 és 45 között.
– mondja a 25 milliárdos állami tender egyik győztese, aki főleg állami költésekből tízszerezte meg három év alatt az árbevételét. A Kreatív megkonferenciáztatta az állami médiamiliárdok zsonglőreit.
A Kreatív Koncepció és Létrejöttének Története.
Tessék egy kis fű, hogy el bírjátok viselni, hogy holnap is munkanap van.
Daniella ezzel a fotóval új irányt mutat a hatékonyabb ingatlanhirdetések felé.
Az emberközeli lakberendezés szakértői.
Véletlenül pont olyan logót találtak ki maguknak, mint a hasonló nevű piaci szereplőé. Most azt állítják, hogy nem tudtak a hasonlóságról. :DDDDDD
Amúgy is rég be kellett volna tiltani.
Három megoldás, a maga nemében mindegyik zseniális.
A Kreatív magazin nem tudott kreatívot választani a szerkesztőségből, ezért mind rákerültünk az idei listájukra.