Lázár János módosítana a KRESZ-en és a jogosítvány megszerzésének feltételein, pedig ezzel aligha lehet megelőzni egy olyan baleset, mint az Árpád-hídi. A közlekedési szakértők, oktatók ennek ellenére örülnek a jogszabálymódosításnak, mert szerintük is vannak hézagok.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a statisztikák alapján a balesetek kétharmadát nem a sebességtúllépés, hanem rossz járművezetői döntések okozzák.
Behajtani tilos jelzésnek szánták.
A román kormány döntött az „agresszív vezetés” fogalmának a bevezetéséről és a büntetéséről.
Hónapok, évek óta parkolnak elhagyatott kocsik a XIV. kerületben, és még csak nem is lopott kocsikról van szó.
Ezt kérték a bringás szervezetek a kormánytól, de még egyeztetnek a KRESZ módosításáról.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság videóval figyelmeztet a szabályok betartására.
Azt is tudja, ha kihangosítón beszélsz, és akkor nem figyelmeztet.
Megállt, megfordult, majd visszament az elágazásig, lefagyasztva több másik autóst is.
A „kedvező tapasztalatok alapján”. Animgif az egész világ.
Plusz muníció a polgármesternek, hogy folytassa harcát a kerületi közteresek ellen.
Hatalmas csúsztatással és egy kulcsinformáció elhallgatásával próbálta igazolni, hogy ha bekapcsolják a vészvillogót, a IX. kerületi közterületesek bármikor beállhatnak a rokkantak parkolóhelyeire.
Az előbbi azért, mert 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet a felsőoktatásba menni, de hogy az utóbbi miért, az rejtély.
A minisztérium is készül a változtatásokra, mivel több lett sokkal a biciklis. Ehhez adnak most ötleteket.
Csütörtökre virradóra hajtott át a tilosban. Ügyesen ugrott el a gyalogos!