Sőt egy másik negatív kritikát is úgy idéztek, mintha pozitív lenne.
„Nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését.”
Megújult a magyar gyárépítészet. Maga Ganz sem merte a saját hétvégi telkére építeni a gyárát, de ő nem is volt fideszes, Olvasd el a 444 gyárkritikáját Gál András Levente újító üzemépületéről!
Az új állandó kiállításnak már a legelső méterei, sőt inkább centiméterei is előrevetítik, hogy itt testi értelemben legalább olyan durva kínzókamra vár ránk, mint a 18 éves, akkor még Friedmann Endre név alatt futó hősünkre 1931-ben a horthysta politikai rendőrségen ahol maga a hírhedt Hain Péter főnyomozó pofozta ki a szuszt a komcsigyanús tinédzserből.
Minőségi kiállítás nyírt a hajcsesztetés hazai és európai történetéről. Az első tartóshullámtól az első uniszex fodrászatig. Festett hajú szerzőnk előtt a Kiscelli Múzeum pincéjében lepergett a fél élete.
Végre egy valódi újkori kalandról forgattak kalandfilmet Magyarországon. Más kérdés, hogy a Hadik jó-e.
Marco Goecke saját jogán is híres tacskója, Gustav szarát kenhette a Frankfurter Allgemeine Zeitung balettkritikusának arcába.
Marco Goecke egy korábbi kritikáért állt bosszút, a rendőrség már vizsgálja az ügyet.
Sinkó Ottó bírálta a kormány politikáját.
Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.
Infantino a világbajnokság helyszínén tartott sajtótájékoztatót, az egyik fő érve az volt, hogy gyerekkorában őt is bántották, mert vörös volt a haja.
A miniszterelnök bölcs és céltudatos, piedesztált és szobrot érdemel, Árpi bácsi egyszerűen gügye, Orbán Viktor szóra sem érdemes, az oroszok gonoszok, Magyarország geschlossen, Európa segít kinyitni. Megnéztük a Blokádot, lett róla véleményünk.
A zenész Facebookon próbálja meggyőzni a miniszterelnököt, hogy cselekedjen helyesen.
Kína holnap kezdi a látogatása miatt beígért hadgyakorlatokat Tajvan ellen.
A kormánypárti újságíró megvédte a közszolgálati médiára tett kritikus megjegyzéseit.