A tudósítással veszélyeztették az állam biztonságát, és nyugtalanságot gerjesztettek - hangzik az ítélet.
A világ hetedik legnépesebb a városa, a húszmiliós Mumbai Dharavi nevű nyomornegyede a lehető legrosszabb esélyekkel indult a koronavírus ellen, de a városvezetés megoldotta.
Az egykor állami ingatlancéget elnöklő 69 éves Zsen Csecsiang a kínai vezetés egyik leghangosabb kritikusa lett az elmúlt években.
Arizonában történt az eset, a vállalat ellen nem indul eljárás.
Aki külföldön ragad karanténban, az beleszámít az ösztöndíjas időszakába.
A hírt a lap közölte először, amelyiknek Julio Valdivia dolgozott.
Háztartásokra, iskolákra és munkahelyekre nem vonatkozik a tiltás.
H. már rengeteg megpróbáltatáson volt túl, amikor egy szexuális ragadozóval hozta össze a sors. A férfi évek óta szedte az áldozatait, amivel az angol rendőrség és az igazságszolgáltatás sem nagyon tudott mit kezdeni.
A Kreml szerint egyelőre nem bizonyított, hogy az ellenzéki politikust megmérgezték, az ügyészség nyomozást sem indított még az ügyben.
Ha nem tudnak megegyezni a munkáltatóval, akkor fizetetlen szabadságra kell menniük.
Szijjártó Péter szerint ha fizikailag is jelen van külföldön a magyar vállalatok, akkor nagyobb lesz az exportteljesítményük.
Bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek és a beltéri diszkók is, 30 fősnél nagyobb összejöveteleket megint nem lehet tartani.
Az eBay azóta elbocsájtotta a zaklató dolgozókat, és bocsánatot kért a célba vett, a céggel kritikus hírlevelet publikáló házaspártól.
Az éberen végzett agyműtétek célja, hogy az orvos elkerülje az egészséges idegszövet károsítását.
Elgördült a legnagyobb akadály az adriai nyaralgatás útjából.